Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Nem volt teljesen egységes a Monetáris Tanács az úgynevezett nem konvencionális eszközök alkalmazásának megtárgyalásakor szerdán. Király Júlia tartózkodott ugyanis, miután nem volt ideje megismerni a javaslatot – olvasható a nol.hu-n.
Király Júlia szerint összesen 35 percük volt a Monetáris Tanács tagjainak arra, hogy elolvassák a jegybanki stáb javaslatát, az MNB Növekedési Hitel Programját. A testület nem volt egységes a kérdésben, és ő már a vita elején jelezte: nem tartja elegendőnek az időt ahhoz, hogy megfelelő mélységben tanulmányozza a javaslatot, ezért tartózkodik a vitától – tette hozzá Király Júlia, akinek nyár közepéig lesz az MNB egyik alelnöke és a Monetáris Tanács tagja.
Matolcsy György jegybankelnök az új intézkedéseket bejelentő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a testület egységes volt a kérdésben – emlékeztet a nol.hu.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A tervet Magyarországra szabták.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.