Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa szerint az irányadó kamat akkor csökkenhet tovább, ha a középtávú inflációs kilátások összhangban maradnak a 3 százalékos céllal, és fennmaradnak a kedvező pénzügyi piaci folyamatok.
A keddi kamatdöntő ülése után kiadott közleményben a 25 bázispontos kamatcsökkentést azzal magyarázták, hogy az elmúlt hónapban beérkezett adatok megerősítik: a gyenge kereslet dezinflációs hatása erőteljesen érvényesül, ezért a vállalatok termelési költségeik emelkedését csak korlátozottan tudják árazásukban érvényesíteni, miközben erősebb munkapiaci alkalmazkodást hajtanak végre. Emellett a tanács szerint javult az ország kockázati megítélése.
"Az inflációs és reálgazdasági kilátások egyaránt a kamatcsökkentés irányába mutatnak" – fogalmaznak a közleményben. A testület kedden a piaci várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, újabb történelmi mélypontra, 4,50 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot.
A testület makrogazdasági elemzésében jelezte: a tavalyi recesszió után a gazdaság növekedése idén indulhat újra, de a kibocsátás elmarad potenciális szintjétől, a munkanélküliség pedig meghaladja a strukturális tényezők által meghatározott hosszú távú szintjét. A tanács gyenge keresleti környezet tartós fennmaradására számít, ami szerintük biztosítja, hogy az inflációs nyomás az elkövetkező időszakban alacsony maradjon.
Kifejtették: az infláció áprilisban erőteljesen lassult, részben a maginfláción kívüli tételek áralakulása miatt, ugyanakkor az inflációs alapfolyamatok továbbra is a visszafogott belső kereslet erős árleszorító hatását tükrözik. A dezinflációs folyamatot támogatja, hogy a vállalatok a termelési költségek emelkedéséhez erőteljesebben alkalmazkodnak a munkaerőpiacon, mint a fogyasztói árakban, de az infláció lassulását erősíti az energia- és nyersanyagárak, valamint a forint árfolyamának kedvező alakulása is.
A monetáris tanács szerint a magyar gazdaság az előzetes adatok alapján 2013 első félévében kikerülhet a recesszióból, de az első negyedévi, negyedéves alapon mért erős növekedésben a tavaly év végi kedvezőtlen egyedi hatások korrekciója is jelentős szerepet játszott.
A tanács hangsúlyozta: a növekedést meghatározó alapfolyamatokban egyelőre nem történt érdemi elmozdulás, hiszen a globális konjunkturális kilátások gyengék, miközben a belföldi kereslet bővülését az óvatossági megfontolások korlátozzák.
A kockázati kilátásokkal kapcsolatosan a testület megállapította: a globális pénzügyi piacokat az elmúlt hónap során is erős kockázatvállalási hajlandóság jellemezte és e támogató nemzetközi környezetben a hazai kockázati mutatók tovább mérséklődtek.
A monetáris tanács májusi kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvét június 12-én teszi közzé a jegybank. A testület - az előzetes tervek szerint - legközelebb június 25-én tart kamatdöntő ülést.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.