Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Bár a bábolnai üggyel példálózott, nem mondott benne igazat az egykori elszámoltatási kormánybiztos, Budai Gyula, emiatt bocsánatot kell kérnie Tátrai Miklóstól – írja a bíróság döntését ismertetve a pénteki Népszabadság.
Az M1 és a TV2 esti híradójában, saját költségén megjelentetett közleményben kell bocsánatot kérnie Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztosnak Tátrai Miklós volt MNV-vezértől – írja a Népszabadság a bíróság döntésére hivatkozva. A lap felidézi, hogy a bábolnai ménesbirtok felszámolásával kapcsolatos állítólagos pénzügyi visszaélési ügyben Budai azt állította, hogy Tátrai magánszámláin kötöttek ki az üggyel kapcsolatos pénzek, a bíróság azonban jogerősen kimondta, hogy Budai nem mondott igazat, egyetlen fillére sem került illetéktelen bankszámlára. Tátrait egyébként a Bábolna-ügy büntetőszakaszában első fokon felmentették. Budai korábban a bábolnai ügyet az elszámoltatás legkonkrétabb eredményének nevezte – írja a Népszabadság.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Nem lehet kétséges, hogy a Fidesz megsemmisülése elkerülhetetlen, hiszen a létezése a jövőben teljességgel indokolatlan.
A miniszterelnök szerint az államfő több fontos ügyben sem volt olyan aktív, mint amilyen a sajátjában most.