Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
20-30 százalékkal is megdobhatná a hitelezést, ha a használt lakások esetében 10, az új lakások esetében pedig 20 évre növelnék az állami kamattámogatást – mondta Becsei András, az OTP Bank lakossági igazgatóságának vezetője egy sajtóbeszélgetésen, aki az állam helyében a nyugdíjasok hitelfelvételét megnyitná és az elengedett banki hitel felvevőre háruló adó- és járulékterhét elengedné.
Bár tavaly augusztusban bevezették a támogatott lakáshitelt, az év elején pedig az évente csökkenő kamatozás helyett fix ötéves kamattámogatásúvá alakították át a konstrukciót és a hitelösszeget is növelték, mindez azonban nem lendített a piacon – mondta Becsei András, az OTP Bank lakossági igazgatója egy háttérbeszélgetésen, melyről Az Én pénzem pénzügyi portál számol be.
Az igazgató felmérésekre hivatkozva azt mondta, hogy mára már 200 ezer lakásvásárlási igény halasztódik, miközben a piac haldoklik, és ezen intézkedésekkel segíteni lehetne. Használt lakásoknál jelenleg az 5 éves támogatás lejárta után, a hatodik évben 20-25 százalékkal megemelkedik a törlesztőrészlet, ami sokaknak nehézséget okozhat. Az OTP Bank javaslata szerint további 5 évvel meg kellene hosszabbítani a támogatást úgy, hogy annak mértéke folyamatosan csökkenjen, és tíz év letelte után nőne a piaci szintre. Új lakások esetén pedig a 20 éves állami kamattámogatás bevezetését javasolja az OTP Bank.
Becsei szerint sokan azért nem vesznek fel hitelt, mert a sajtóban már többször meglebegtetett félszocpolra és a szocpol emelésére várnak. Ezért szerinte fontos lenne, hogy mielőbb bevezessék ezeket a változásokat. Becsei szerint ezen kívül a nyugdíjasoknak is lehetővé kellene tenni, hogy bekerüljenek a támogatott lakáshitelezés hitelfelvevői körébe. Eddig ki voltak zárva, így adóstársként sem segíthették gyermeküket vagy unokájukat.
Az Én pénzem kérdésére Becsei azt mondta, a devizahitelesek problémáját tovább enyhítené, ha az állam lemondana az elengedett hitel utáni adóról, ami jelenleg 43 százalék (16 százalék szja és 27 százalék egészségügyi hozzájárulás). Így ha a bank a hitel egy részét elengedné, akkor az valós és végleges megoldást jelenthetne egy már többször átstrukturált hitelkonstrukció esetében.
További részletek az azenpenzem.hu-n.Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.