Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Nincs abban semmi kivetnivaló, hogy rokonok, barátok, ismerősök, azaz „a céghez közel álló személyek” nyertek dohánykoncessziókat - derült ki a 168 Óra interjújából, melyet a hódmezővásárhelyi Continental Dohányipari Zrt. ügyvezető igazgatójával, id. Sánta Jánossal készítettek.
A sajtót hibáztatja a trafikbotrányért id. Sánta János, a Continental Dohányipari Zrt. ügyvezető igazgatója, aki szerint "egyoldalú hisztériakeltés" zajlik. "Nemcsak a mieink, hanem más cégek dolgozói is nyertek" - mondta a 168 Órának adott interjújában. "Higgye el, ez történik: valaki azért fizet, hogy rólunk anyagok, táblázatok jelenjenek meg" - tette hozzá Sánta, aki nem hiszi, hogy "éjszakákon át dolgoznak az újságírók csak azért, hogy feltárják a Continental ügyeit az alapfizetésükért".
"Mindenkit bátorítottam"
"Nem központilag szerveztünk, de mindenkit bátorítottam a pályázatra. Reméljük, hogy ha hozzánk közel álló emberek nyernek, ők befogadják a Continental termékeit. Megtapasztalták ugyanis, mennyire nehezen vették be a boltok a cigarettáinkat. De a törvény nem a Continental érdekében született, hiába sulykolja ezt a sajtó, visszautasítom" - fogalmazott az ügyvezető igazgató.
Arra a kérdésre, hogy azzal a bajai lakással sincs-e gond, ahová huszonöt céget jelentettek be, összesen kilencven trafikgyőzelemmel, Sánta azt válaszolta: "nincs". A huszonöt céget a Trakord Kft. koordinálja, egyik fele Sánta cégének igazgatójáé, a másik fele pedig a cég felügyelőbizottságának a tagjáé. "Mind igaz. És nincs benne semmi titkolnivaló. Miért ne vállalkozhatnának? Összeálltak, mert olcsóbb, ha közösen vesznek fel egy könyvelőt, aki intézi a rengeteg adminisztrációt. A trafikosoknak nem lesz erre idejük" - mondta a lapnak.
"Városi legenda"
"Kizárt, hogy én küldtem ki a dokumentumot. Városi legenda" - mondta azzal kapcsolatban, hogy a dohánykereskedelmi szabályozás dokumentumát az ő számítógépén módosították. Hozzátette: látta a dokumentumot, az utolsó módosítás "talán" az övé volt és véleményezte a javaslatot, amit a Fidesz-frakciótól kapott, de nem csak ő, hanem a multik is. Arra azonban nem emlékszik, mit módosított.
Azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi adatok szerint a koncessziók legalább negyede politikai csókosokhoz került, azt mondta: "Volt verseny". "Azt elképzelhetetlennek tartja, hogy az úgymond politikai csókosok jó pályázatot adtak be?" - tette fel a kérdést a 168 Óra riporterének.
A felvetésre, miszerint fideszes kampányhálózat lehet a trafikokból, Sánta azt mondta: nem érti, "miért a trafikra kell ezt ráfogni". "Lehetne már meglévő boltokból, kocsmákból is ilyet építeni, ha valóban ez lenne a szándék. Egyébként el nem tudom képzelni, hogy trafikokban kampányoljanak. Mindenesetre én türelmesen kivárom az ügy végét, addig is nyugodtan alszom. Minden csoda három napig tart" - fogalmazott az ügyvezető igazgató.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
A vármegyei, járási, valamint a kormányhivatalokban dolgozókat érinti a most bejelentett döntés.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!