Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy belső elemzése elismerte, hogy a szervezet komoly hibákat követett el az elmúlt három évben a görögországi gazdasági válság kezelése során, de hangsúlyozták, hogy az adott helyzetben nem volt választási lehetőségük.
Az IMF egy belső, bizalmas dokumentuma szerint a valutaalap súlyosan alábecsülte azokat a károkat, amiket a megszorítási politika okozhat a görög gazdaságnak. Az IMF elismerte, hogy lazított a saját szabályain, hogy a görög államadósság mértéke kezelhetőnek tűnjön. Visszatekintve, Görögország a pénzügyi segélyhez szükséges négy feltételből csak egynek felelt meg.
A valószínűleg bekövetkező szabálytalanságokra akkoriban felhívta a figyelmet a szervezet vezető ügyvédje, Sean Hagan, és az IMF több szakembere se volt meggyőződve, hogy a görög államadósság kezelhető méretű. Az IMF 2010-ben módosított a szabályain, hogy "különleges esetekben" a megszokottnál nagyobb hiteleket nyújthasson.
A Nemzetközi Valutaalap szerint azonban az Európai Unióval egyeztetett lépésekkel időt nyertek, hogy csökkentsék az eurózónát érő begyűrűző negatív hatásokat, és abban a helyzetben kevés más lehetőségük volt.
Poul Thomsen, az IMF pénzügyi mentőcsomagokért felelős főtárgyalója szerint ugyanabban a helyzetben most is ugyanúgy aláírnák a 2010-ben kötött IMF-megállapodást a görögökkel. Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója egy külön interjúban úgy nyilatkozott, hogy a különleges beavatkozás nem minden követelményének feleltek meg, de hatalmas igény volt a segítségre.
A vezérigazgató szerint már megkezdték az újraértékelését annak, hogy mikor adhatnak különleges segítséget és a jövőben szigorúbbak lesznek az adóságráták értékelésében.
Az IMF 2010-ben társult az Európai Biztossággal és az Európai Központi Bankkal (EKB), hogy létrehozzák az úgynevezett gazdasági "trojkát", ami megszervezte a Görögországnak nyújtott első, 110 milliárd eurós mentőcsomagot. A gazdasági segítség ellenére Görögország már hat éve recesszióban van.
Az IMF a belső dokumentumát azután tette közzé, hogy annak tartalmáról beszámolt a Wall Street Journal napilap.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hónap legnagyobb támadását vitte véghez az orosz légierő Ukrajna ellen csütörtökön. Munkácson egy amerikai tulajdonú üzemet találtak el, Lvivben halálos áldozatot is követeltek a csapások.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Magyar Péter magára vette.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.