EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Közel 9 milliárd forint veszteséggel tervezi a BKV a 2013-as évet, amely 5,7 milliárd forinttal több, mint a 2012-es 3,2 milliárdos veszteség – derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére beterjesztett dokumentumokból.
Az adatok szerint bár jelentősen, 107-ről 124 milliárdra növekszik az értékesítés nettó árbevétele a tervek szerint, az üzemi tevékenység eredménye így is 4 milliárd forintos veszteség lehet, és a mérleget rontja a pénzügyi műveletek 4,7 milliárdos vesztesége is.
A BKV létszáma a 2012-eshez képest a tervek szerint 2013-ban nem változik jelentősen, 294 fővel 11.141 főre csökken a teljes munkaidős létszám, személyi jellegű ráfordításra 56,6 milliárd forintot terveznek, amely már tartalmazza a 3 százalékos béremelést.
Fejlesztésre, beruházásra 8,6 milliárd forintot szánnak, de az előterjesztés megjegyzi, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több, uniós finanszírozású villamosfejlesztési projektet is indított, és az infrastruktúra és a járművek a BKV tulajdonába kerülnek.
Az előterjesztés szerint a BKV 2013-as tervezett gazdálkodása már az üzemi eredmény szintjén is jelentősen veszteségessé válik, ha nem kap az eddiginél több forrást, gazdasági pozíciója jelentősen romlani fog, és a helyzetet súlyosbítják a pénzügyi terhek.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A várhatóan többhetes felépülési időszak alatt az énekes koncertjei elmaradnak.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.