Így próbálják megfékezni júliustól az építőipari lánctartozásokat

Egyebek mellett a minimális rezsióradíj meghatározásával, valamint a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv működtetésével is arra ösztönzi a kormány az építőipar szereplőit, hogy tisztességesen tevékenykedjenek. A 2013-ra érvényes minimális építőipari rezsióradíj mértékét is meghatározó BM-rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.

  • MTI MTI
Így próbálják megfékezni júliustól az építőipari lánctartozásokat

Az építőipari minimális rezsióradíjat a szakma határozta meg, az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által elfogadta és a belügyminiszter hirdette ki, a július 1-je után megkezdett közbeszerzési eljárásokban kell alkalmazni. Az építőipari rezsióradíj idén 2383 forint lesz, ebből 655 forint az alapbér, az irányítási költségek 445, a közterhek pedig 285 forintot tesznek ki.

Az alapbért havi bruttó 114 ezer forinttal és 174 munkaórával számolta az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság, ezt fogadta el a miniszter.

A közterhek közül a legnagyobb tétel a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó, amely 203 forint a tervezet mellékletében. A csoportos személyszállítás 145 forintot tesz ki.

A minimális rezsióradíj megállapítása összefügg a lánctartozások felszámolásával. Ennek oka ugyanis az irreálisan alacsony ár, amely miatt a fővállalkozó olyan helyzetbe kerülhet, hogy partnereit nem tudja kifizetni.

A kormány április 9-én hirdette ki az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről szóló rendeletét. Ebben szerepel az, hogy a közbeszerzési eljárások során vizsgálni kell az aránytalanul alacsony árat, amelynek része a minimális rezsióradíjnak való megfelelés vizsgálata is.

A rendelet szerint aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján, az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíjnál.

Július 1-jétől működik a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv, amely ellenőrzi az elvégzett építőipari munkát, és a véleményét elfogadja a bíróság is. Ehhez kapcsolódva módosul a polgári eljárási törvény is, mivel az ilyen ügyeket a bíróságok gyorsított eljárásban tárgyalják. A fő szabály az, hogy legalább 400 millió forintnak kell lennie a követelésnek, hogy gyorsított eljárást lehessen alkalmazni, ez esetben viszont kivételt tesz a törvény, és kisebb összegre is jár a kedvezmény.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.