Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Bár a határidő lejárt, nem küldte még szét a Nemzetgazdasági Minisztérium azt a köriratot, amely megszabja, mennyi pénzből gazdálkodhatnak a tárcák – írja a Napi Gazdaság.
Nem tartja az önmaga által szabott határidőt a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a 2014-es költségvetés tervezése során, ugyanis a tervezési köriratot már meg kellett volna kapniuk a tárcáknak – olvasható a pénteki Napi Gazdaságban.
Mint a gazdasági napilap írja, a tervezési körirat szabná meg, hogy a tárcák milyen keretek között, mennyi pénzből gazdálkodhatnak, mekkora béremelésre lehet számítani 2014-ben – a késés oka épp ez utóbbi lehet, hisz a kormány nagyszabású béremelésre készül.
Szeptember 30-ig kell várni, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beterjessze a 2014-es költségvetés tervezetét. Addig látszólag még hosszú az idő, ám a költségvetés tervezését általában már májusban megkezdik – mutat rá a Napi Gazdaság.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.