Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Magyarország augusztus 12-ig akarja visszafizetni az IMF-nek a 2008-ban felvett hitelt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter július 25-én levélben jelezte Reza Moghadamnak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatójának, hogy Magyarország még annak esedékessége előtt, augusztus 12-ig vissza kívánja fizetni 2008-ban felvett IMF hitelét - írta közleményében az NGM.
"Ez a lehetőség csak azon országok részére áll fenn, amelyek megfelelő szintű tartalékokkal, fegyelmezett költségvetési politikával és kedvező befektetői megítéléssel rendelkeznek" - fogalmazott a közlemény. Az NGM szerint Magyarországon ezek a tényezők az elmúlt három év munkájának köszönhetően együttesen megteremtik a lehetőségét annak, hogy "az IMF-hitel jelentette tehertől esedékesség előtt megszabaduljon a gazdaság".
A kedvező piaci környezet és a Magyarország iránti befektetői bizalom az utóbbi évek legkedvezőbb hozamait és az országkockázati megítélést tükröző ötéves CDS felárát eredményezte - írta a tárca. "A magyar állam ennek következtében kedvező finanszírozási feltételek mellett jelentős betétállományt építhetett fel. Tekintettel arra, hogy az IMF-hitel előtörlesztésére szolgáló források így rendelkezésre állnak, a kormány a hitel előtörlesztéséről döntött" - tették hozzá.
A magyar állam - az MNB nélkül - 7,5 milliárd euró értékű hitelt hívott le az IMF-től. Az ebből jelenleg fennálló tőketartozás mértéke 2,2 milliárd euró, amelynek utolsó nagyobb törlesztőrészlete 2014 márciusában lenne esedékes.
"Az IMF-hitel teljes visszafizetésével a kormány fontos lépést tesz az egyre nagyobb arányú piaci finanszírozás felé, emellett kamatmegtakarítást is biztosít a költségvetés számára. A kifejezetten erre a célra feltöltött devizabetét egyenlege az előtörlesztést követően is biztonságos szinten marad" - közölte az NGM.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.