Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Fidesz kiáll az Erzsébet-program mellett, és kéri a kormánytól, hogy védje meg a programot az Európai Bizottság által Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárás során – közölte szerdai zánkai sajtótájékoztatóján a Fidesz szóvivője.
Több tízezer rászoruló felnőtt és gyerek nyaralhat idén is az Erzsébet-program segítségével, mert a Gyurcsány–Bajnai-korszakkal szemben a multik extraprofitja helyett jó helyre kerül az Erzsébet-utalványokból befolyó bevétel – mondta Zsigó Róbert.
A kormány bebizonyította, hogy úgy tud segíteni a családokon, hogy másoktól nem vesz el, csak a multiktól az extraprofitot – fogalmazott a szóvivő.
Zsigó szerint az Európai Bizottságnak a magyar gyakorlat nem tetszik, ezért kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen. Hozzátette, a Fidesz kiáll a program mellett, és kéri a kormánytól, hogy védje meg azt az eljárás során.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.