Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Európai Központi Bank azzal igyekszik válaszolni azokra a kritikákra, melyek szerint a vezető pozíciókat csak férfiak töltik be, hogy megdupláznák a női vezetők létszámát. A célok szerint 2019-re a középvezetői állások 35 százalékát nőknek kellene betölteniük.
Az Európai Központi Bank (EKB) azzal igyekszik válaszolni azokra a kritikákra, melyek szerint a vezető pozíciókat csak férfiak töltik be, hogy megdupláznák a női vezetők létszámát – írja az EUbusiness. Az eurózóna jegybankját tavaly év végén, egy igazgatótanácsi kinevezéskor érték éles kritikák, hogy a nemek aránya nem feltétlenül a legjobb a vezető pozíciók területén.
Az európai jegybank közleménye szerint az Igazgatótanács célokat határoz meg a nemekre vonatkozóan, 2019-re a középvezetői állások 35 százalékát már nőknek kellene betölteniük. A középvezetői szinten jelenleg 17 százalék a nők aránya, míg a szenior pozíciók 14 százalékát tölti be nők.
Az EKB 23 fős Kormányzótanácsában – döntéshozó testületében – eddig mindössze két nő foglalhatott valaha is helyet.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.