Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A német statisztikai hivatal közzétette a júliusi német kiskereskedelmi eladási adatokat: a statisztikák szerint az eladások váratlanul estek.
Júliusban 1,4 százalékkal csökkentek a kiskereskedelmi eladások a júniusi 0,8 százalékos csökkenés után. Ez teljesen szembement az elemzői várakozásokkal, mert a piaci elemzők 0,5-0,7 százalékos bővülést vártak.
Éves bázisú összehasonlításban azonban már jobbak voltak az adatok, ott 2,3 százalékos növekedés volt, míg egy évvel korábban még 0,8 százalékos csökkenés.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.