Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A nyugdíjasok az idén „értékmegőrzésen felüli emelésben részesültek" a szaktárca szerint – írja a Népszava.
Az idén nem lesz novemberben kiegészítő nyugdíjemelés – írta a Népszava. A lap keddi számában a szaktárcának e témában feltett kérdésükre adott válaszát idézik, amely szerint az idei januári emelés mértéke 5,2 százalék volt, ami lényegesen magasabb a tényleges inflációnál, hiszen a KSH január-augusztusi adatai szerint a nyugdíjas fogyasztói árindex 1,1 százalék volt.
Így a nyugdíjasok az idén „értékmegőrzésen felüli emelésben részesültek" – írta a tárca. A vonatkozó törvény szerint akkor kell novemberben kiegészítő emelést nyújtani a nyugdíjasoknak, ha a tárgyévre tervezett infláció mértékénél a tárgyév első nyolc hónapjának adatai alapján, a nyugdíjas fogyasztói kosárra tekintettel számított, az év végéig várható infláció mértéke legalább egy százalékponttal magasabb.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.