Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Megemelte a támogatási keretösszeget a baromfi és a sertés állatjóléti támogatások esetében 20-20 százalékkal a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) - közölte a tárca hétfőn.
A baromfiágazat esetében - 800 millió forinttal megemelve - 4,8 milliárd forintra, míg a sertéságazat esetében - 1,2 milliárd forinttal megemelve - 7,2 milliárd forintra nőtt az ez évre vonatkozó kifizethető keretösszeg. A módosítással a VM azt is biztosította, hogy az első és második negyedévre vonatkozó jogos támogatási igények alapján a támogatásokat már az idén kifizetik a gazdáknak.
A közlemény szerint ezt az tette lehetővé, hogy az egyes állatjóléti támogatások feltételeiről szóló miniszteri rendeleteket egy szeptember 7-én hatályba lépett rendelettel módosították.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) rövid határidővel, már a rendelet hatálybalépését követő két héten belül elvégezte a támogatások kifizetéséhez szükséges feladatokat. Így a minisztérium soron kívüli forrásbiztosításával már szeptember 19-én megkezdődhetett a támogatások kifizetése.
Az ez évi első negyedévre vonatkozó jogos támogatási igények alapján 584 sertéstartó részére 1,67 milliárd forint, míg 1219 baromfitartó részére 1,33 milliárd forint állatjóléti támogatást folyósít az MVH.
Az idei második negyedévi állatjóléti támogatási kérelmek feldolgozása, hiánypótoltatása jelenleg még zajlik, a jogos támogatások kifizetése október végére várható - olvasható a közleményben.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.