Ragadós a magyar nyugdíjpélda?

A nyugdíjrendszerek reformja egyre égetőbbé kezd válni, ahogy a társadalmak elöregszenek, éppen ezért minden pozitív példát meg kell ragadni a kényes átalakítások sikere érdekében. Jan Krzysztof Bielecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, és Mark Allen, az IMF egykori vezető közgazdásza elemzésében kifejti, hogy a lengyel nyugdíjrendszer közelmúltbeli átalakításából érdemes okulni, az ország vezetése ugyanis egy fenntarthatatlan, és több sebből vérző rendszerből egy hosszú távon fenntarthatóbb és igazságosabb rendszert faragott – írja a Pénzügyi Szemle Online blogja.

Lengyelország még 1999-ben – egy évvel Magyarország után – alakította át első ízben nyugdíjrendszerét, és hívta életre a három pilléres rendszert, melynek pillérei sorrendben a klasszikus állami nyugdíjrendszer, a kötelező tőkefedezeti rendszer és az önkéntes pénztárakra alapuló rendszer voltak. Az irányelv az volt, hogy szépen fokozatosan áttérjenek a tőkefedezeti elvre, melyben mindenki saját magának gyűjt.

Két probléma adódott ezzel az átmenettel. Egyrészt, hogy évente jelentkezett egy finanszírozási rés, ami abból adódott, hogy a fiatalok már a saját számlára gyűjtötték a pénzt, miközben a nyugdíjakat az állam továbbra is saját zsebből fizette. Ez a rés évente mintegy 1,5-2,0 százalékát tette ki a GDP-nek, ami hosszú évek alatt összesen 18 százalékponttal duzzasztotta az államadósságot. Innen ered a lengyel állam 2012-ben mért 56 százalékos államadósságának harmada, vagyis ez egy igen jelentős tétel volt. A másik gond a magánpénztárak rendkívül magas működtetési költsége volt, no meg az, hogy elmaradtak az előzetesen remélt mesés hozamok, melyek duzzasztották volna a nyugdíjvagyon. Alacsony hozam és magas költség, ez nem a nyugdíjasok érdekeit szolgálta.

A fenntarthatatlan rendszer cselekvésre késztette az államot: a magánpénztárakból visszaterelte az ügyfeleket az állami pillérbe, az állami pillért pedig oly módon alakította át, hogy az az eddigieknél igazságosabb és fenntarthatóbb legyen. Eztán senki sem kaphat több nyugdíjat annál, mint ami a korábban befizetettből adódik, pénzügyileg nem éri majd meg hamarabb nyugdíjba menni, és ha valaki kevesli a nyugdíját, akkor a rendszer támogatja majd a korhatár elérését követő munkavállalást.

A közgazdászok hangsúlyozzák, hogy a nyugdíj nem más, mint a gazdaság jövőbeli teljesítményének terhére tett ígéret, ilyen formán elsősorban az számít, hogy a gazdaság milyen mértékű növekedésre képes. Lengyelország ilyen szempontból igencsak jól áll, a gazdaság az OECD-átlagot messze felülmúlva mintegy 20 százalékkal bővült a válság kitörése óta, az államadósság az átvett nyugdíjvagyonnak köszönhetően 8 százalékponttal csökken, a finanszírozási költségek pedig mérséklődhetnek.