Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy éve Oroszország és Ukrajna társaságában azt mondhattuk magunkról, hogy csak nekünk nem fontos a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökségben való tagság. Most, a paksi orosz megállapodás után a tagfelvételünket kértünk.
Közel egy éve írtuk meg, hogy Magyarországot nem képviselte senki azon az egyhetes, Bécsben tartott, európai szélenergia-ipari éves konferencián, ahol Közép-Európa volt a központi téma. Valójában nem is volt mit képviselni, mivel a hazai szélenergiában évek óta nem történik semmi. Így, miközben a régióban 8 éve még tőlünk tanult a régió, Lengyelországban ma nyolcszor, Romániában hatszor, Bulgáriában kétszer annyi szélenergia-kapacitás építésére kerülhet sor, mint amire nálunk 2006 óta sor került.
2013 februárjában azt írtuk: "jellemző a magyarországi viszonyokra, hogy az elavult Vértesi Erőmű ma is több támogatás kap, mint az egész megújulós iparág. Ezzel a hozzáállással a régió lemaradó országai közé kerültünk, de az jelzi a szabályozás szempontjából a hovatartozásunkat, hogy a jelenleg már 160 országot tagjai között tudó Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökségbe (IRENA) az Uraltól nyugatra fekvő országok közül csak Oroszország, Ukrajna és Magyarország nem lépett be. Magyarország ezzel – a hasonló méretű országokat tekintve – a szintén nem tag Laosszal, Surinammal és Malawival került egy országcsoportba."
Egy héttel azután, hogy a Putyin–Orbán-paktummal Magyaroroszág a világ számára kinyilvánította, hogy a jövőben még több nukleáris energiára kíván támaszkodni, az IRENA státusunk megváltozott. Magyarország felvételét kéri az ügynökség tagjai közé. Az Abu-Dzabiban január 18-19. között tartott éves közgyűlésen részt is vett – a csatlakozni szándékozók közt, megfigyelő státuszú meghívottként.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken kiadott sajtóközleménye szerint a „Hizó Ferenc klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár Abdullah bin Zayed al-Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emirátusok (EAE) külügyminiszterével és Thani al-Zeyoudi nagykövettel, a külügyminisztérium energiáért és klímaváltozásért felelős igazgatójával is megbeszélést folytatott”, melyen a helyettes államtitkár „tájékoztatta Magyarország IRENA-hoz való csatlakozási szándékáról Sultan Ahmed al-Jaber államminisztert és Fred Moavenzadeh-t, a Masdar Intézet elnökét”.
Az államminiszter felajánlotta, hogy 10 tehetséges magyar diák teljes körű ösztöndíjasa lehessen a Masdar Institute of Science and Technology mesterképzésének. Hizó Ferenc pedig részt vehetett egy kerekasztal-megbeszélésen, és egyeztetett a megújulóenergia-beruházások és a nemzetközi geotermikus fejlesztések tapasztalatairól.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.