Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Jelentősen nő a magyar szőlő- és borágazat támogatása, míg a 2012/2013-as borpiaci évben a támogatás összege 6,5 milliárd forint volt, addig a következő öt évben évi 29 millió eurót, vagyis mintegy 8,5 milliárd forintot használhat fel az ágazat.
Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a "Borjog és bormarketing 2014 konferencia" résztvevőit üdvözölve arról is beszélt, hogy a magyar borok ügyét és a magyar borászok érdekeit az elmúlt három és fél évben a magyar kormány kiemelt nemzeti ügyként kezelte és képviselte. Ennek is köszönhető - tette hozzá -, hogy az Európai Bizottság elállt eredeti szándékától, a szőlőtelepítések teljes liberalizációjától. A hungarikum törvénynek köszönhetően pedig a bel- és külföldön is védelmet érdemlő magyar termékek, köztük az arra érdemes borok védjegyezhetővé és ezáltal elidegeníthetetlenné váltak - tette hozzá.
Az államtitkár a versenyképességet segítő kormányzati intézkedések közül példaként hozta az új hegyközségi törvény megalkotását, amely új alapokra helyezte a szakma hagyományait. Ennek nyomán egy új érdekképviseleti rendszer alakult ki, amelyben összeegyeztethetők a szőlőtermelők és a borkészítők érdekei. Az új törvény alapelve, hogy a hegyközségek életének alakításába azok a termelők szóljanak bele, akik helyben végzik tevékenységüket.
Tiffán Zsolt (Fidesz) országgyűlési képviselő, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlészeti és borászati albizottságának elnöke a többi között arról beszélt, hogy a "Borászok 12 pontja" tartalmazza azokat az alapelveket és célokat, amelyek megvalósításával érvényesíthetők az ágazati érdekek. Ehhez összefogásra és a szakmaközi szervezet létrehozására van szükség - emelte ki.
Feldman Zsolt, a VM agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek arról beszélt, hogy hosszú és intenzív szakmai munkával sikerült mérsékelni a szőlészek és a borászok adminisztratív terheit. Ezek a terhek a szakemberek szerint jelentősen csökkentették az általuk végzett munka hatékonyságát. A mérséklésre példaként hozta a kitermelőkre vonatkozó pincekönyv-vezetési szabályok egyszerűsítését, illetve a telepítéssel kapcsolatos szabályok könnyítését.
Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke az MTI-nek egyebek mellett elmondta: a HNT legfontosabb feladata, hogy "tudatos gazdája" legyen a magyar borágazatnak, és minden rendelkezésére álló eszközzel segítse annak hatékony működését. Ennek fontos része a marketing: a magyar borok piaci pozíciójának javítása bel- és külföldön.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Donald Trump elnök katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította az érintett térséget.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.