Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Nőttek a világon az átlagos élelmiszerárak februárban az előző hónaphoz képest, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtökön közzétett elemzése szerint.
A szervezet által minden hónapban kiszámított élelmiszerár-index februárban 208,1 pont lett a januári 202,9 pont után. Egy évvel korábban, 2013 februárjában a mutató 210 pont volt. Az indexet egy szemes terményeket, olajos magvakat, tejtermékeket, húsféléket és cukrot tartalmazó élelmiszerkosár árának változása alapján határozzák meg a FAO szakértői.
Az idén februárban elsősorban a cukor és az olajos magvak ára emelkedett, az előbbié 6,2 százalékkal, az utóbbié 4,9 százalékkal januárhoz viszonyítva. Tavaly összességében 1,6 százalékkal mérséklődtek az élelmiszerárak, ezen belül csökkent az olajos magvak, a cukor, és a szemes termények ára, nőtt viszont a tejtermékeké és a húsféléké.
A FAO csütörtökön a szemes termények idei globális termésmennyiségére vonatkozó előrejelzését rekordszintre, 2,515 milliárd tonnára változtatta, ami 13 millió tonnával múlja felül a korábbi becslést.
A FAO először adott ki előrejelzést az idei búzatermésre. A nemzetközi szervezet azzal számol, hogy a tavalyi rekordmennyiséghez képest a betakarított mennyiség az idén 1,7 százalékkal, 704 millió tonnára csökken, ami azonban így is minden idők második legnagyobb termése lehet.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Békés Márton némileg árnyalta Orbán Viktorék narratíváját a Tisza elnökéről.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
A vármegyei, járási, valamint a kormányhivatalokban dolgozókat érinti a most bejelentett döntés.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!