Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Egy nőt egész nap követtek a behajtók, majd egy parkolóban szorították sarokba. Rendőrök mentették ki a szorult helyzetből. A nő az autójára felvett devizahitel részleteit nem tudja törleszteni, de ettől még a behajtóknak nem volt joguk fenyegetően fellépni ellene.
"Két marcona legény" tartotta sakkban Majoros Gabriella gépjárművezető-oktatót, aki sávjci frank alapú hitelre vásárolt autójának törlesztőrészleteivel tartozott – adta hírül a Délmagyarország című csongrádi napilap.
A gépjárművezetés-oktató autójának kezdő törlesztőrészlete 38 ezer forint volt, ma már 82 ezer forintot kellene törlesztenie. A bank a szerződést felmondta, az adós hiába próbált egyezkedni az intézménnyel, egy éve pereskednek. Az oktató 4 és fél évig fegyelmezetten törlesztette hitelét.
A nőt egy budapesti gyorsétterem parkolójában szorították sarokba a behajtók. Mint kiderült, egész nap követték. Két autóval lezárták a parkolót, a nő nem hajthatott ki. Beült az autóba, magára zárta az autót, onnan hívta a rendőröket, akik – a nő állítása szerint – két órán keresztül győzködték a behajtókat, hogy engedjék el. A riadt nő szerint ha nem ért volna oda időben a parkolóba, elvitték volna az autóját.
Behajtó vs. végrehajtó
A lap által megkérdezett ügyvéd azt mondta, az autóhitel kölcsönszerződés, ahol nincs végrehajtó okirat. Így az autót csak akkor vehetik el, ha ezt bírósági ítélet teszi lehetővé. A behajtó nem léphet fel fenyegetőleg, nem önbíráskodhat, a gyakorlat mégis azt mutatja, hogy a behajtók végrehajtóként lépnek fel. Az ügyvéd jogerősen pert nyert egy olyan pénzintézettel szemben, amely behajtóval vitette el az autót.
A hasonló helyzetbe került adósoknak azt javasolja, hogy hívjanak rendőrt. Ha ugyanis feltartják, azzal személyi szabadságukban korlátozzák őket.
A bírósági végrehajtó hivatalos személy, intézkedései mindenkire kötelezőek. A végrehajtó átvizsgálhatja az adós lakását, bútorát, felnyithatja a lezárt helyiségeket, bútorokat, de nem motozhat. A behajtó viszont nem végrehajtó, így nem gyakorolhat kényszert – olvasható a cikkben.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.