A világ egyik leggazdagabb térsége, sokan vágynak Európának e szegletébe. Anyagi jólét, boldog emberek, szuper életminőség, korrektnek tűnő demokrácia. Skandináviáról a legtöbb ember olyan képzete van, hogy baromi jó lehet ott élni.

A helyzet az, hogy ez minden bizonnyal így is van. Még Nyugat-Európához képest is kimagasló bérek, egyedülálló szociális biztonság, gondoskodó állam. Hiába ugyanakkor a gazdagság, ha sok esetben épp ez jelenti a problémát: Norvégiában ugyanis ez a helyzet. 

Az a fránya sok olaj

Igen, jól hallották, Norvégiában. Bár az ország irigylésre méltó gazdasági mutatókkal rendelkezik – 3,5 százalékos munkanélküliség, vásárlóerő-paritáson egy főre mérve a 4. leggazdagabbak a világon, 30 százalék körüli államadósság, lassan, de növekvő gazdaság –, egyvalami szinte pallosként lebeg a gazdaságpolitikusok, közgazdászok feje felett. Ez pedig az ország hatalmas olajvagyona.

Mi is ez az egész jelenség? A szakirodalomban "Dutch disease-nek" (holland betegségek) nevezik azt a jelenséget, amikor egy nyersanyag túlzott kitermelése elsorvasztja a többi gazdasági szektort. A betegséget először az Economist brit hetilap diagnosztizálta 1977-ben Hollandián, ahol a gáz tette ezt a gazdasággal. A nyersanyagból befolyó bevételek ugyanis erősítik az ország devizáját a többi állam fizetőeszközével szemben, így drágábbá válik exportra termelni, így az exportra épülő tevékenységek leépülnek.

Norvégiában az offshore területeken van a sok olaj

AFP / Nina Larson

A norvég kormányzat jelenleg egy több mint 850 milliárd dolláros pénzügyi alapon ül – ez a világ legnagyobb ilyen alapja –, melyet az ország olajszektorából befolyó pénzekből finanszíroznak. A pénzt azért nem költik el azonnal, mert arra az időkre tartalékolják, amikorra már kitermelték az összes szénhidrogént, illetve ha ennek a pénznek jelentős részét ráöntenék a norvég gazdaságra, az szinte elnyomna minden vállalkozási kedvet, irgalmatlan magasságba lökné a béreket (jó példa erre pár öböl menti állam). Bár a mindenkori norvég kormányzatok igyekeztek a pénzügyi alap – mely tulajdonképpen két alapból áll, egy nemzetközi, illetve belföldi befektetésiből – pénzeit felelősen kezelni, a norvég gazdaságra mégis komoly teherként nehezedik ez a hatalmas pénzmennyiség.

A cégeknek fájnak a magas bérek

A pénzek felhasználása Norvégiában korlátozott, ám az országban jelen van az alap mint befektető helyi cégekben, ez pedig növelheti a keresletet a norvég részvények iránt, ami emeli az árat is. E mellé pedig az is társul, hogy a már így is Európában a legmagasabb bérekkel rendelkező Norvégiában a befektetők az euróválság kapcsán nagy mennyiségű norvég koronát táraztak be, ez pedig erősítette a korona árfolyamát az euróval szemben. Vagyis egyre drágábbá és versenyképtelenebbé vált a cégeknek Norvégiában dolgoztatni. Jelenleg Norvégiában a feldolgozóiparban 64 dollár körül van az órabér, ez 35 százalékkal magasabb, mint Németországban, és 80 százalékkal több, mint az Egyesült Államokban. Kevés a szakképzett munkaerő, az olajszektor sok embert elszív, s a többi gazdasági szegmensnek bérben is versenyezni kell a szénhidrogénesekkel.

A norvég jegybank mindeközben érzékelte a korona felértékelődésének kockázatát, és már 2011 óta – Norvégia biztonságos terület volt a befektetőknek, a pénzek beáramlása felfelé húzta a korona árfolyamát – küzdenek az erős fizetőeszköz ellen. A bank 2011-ben és 2012-ben is kamatot vágott annak érdekében, hogy a 2,5 százalékos cél közelébe tudják levinni az inflációt. A norvég korona ennek tükrében gyengült is, a kurzus tavaly 11 százalékkal esett az euróhoz képest, ám az OECD szerint a norvég fizetőeszköz még mindig 27 százalékkal túlértékelt. 

Ekkora leértékelődés ugyanakkor úgy fest, még mindig nem elég. A helyzet már odáig jutott, hogy bizonyos cégeknek komoly problémát jelent exportálni, lassan már a kisebb családi cégek is inkább az országból történő távozás mellett döntenek.

Az új, tavaly októberben hivatalba lépett konzervatív kormányzat mindeközben több pénzt szeretne felhasználni az alapból, különösen növekedést elősegítő adócsökkentést, infrastrukturális beruházásokat és kutatási, oktatási projekteket szeretnének megvalósítani. Vagyis egyfelől be akarnák lökni a növekedést – nem csak az olajiparban –, ám tartani attól, hogy a pénzek gazdaságba történő túlzott pumpálása további bérfelhajtó hatással bírhat.

A norvég főváros, Oslo: az olajpénzekből nem felhőkarcolók épültek

AFP / Hinrich Basemann

A kormánynak ugyanakkor komolyan egyensúlyoznia kell az elköltésre szánt pénz, illetve az ebből következő magasabb bérek között. (A mérleg "harmadik" serpenyőjébe pedig a megfelelő nyereségesség biztosítását is be kell tenni.) A norvég statisztikai hivatal kutatásvezetője pár hónapja azt mondta, hogy az egész helyzetnek az a kulcsa, hogyan költik el a pénzt. Ha például a kormány úgy dönt, hogy csökkenti az adókat, akkor az a gazdaságra kisebb mértékben lehet negatív hatással, mivel rövid távon stimulálhatja a megtakarításokat. Az adócsökkentés másfelől azonban a fogyasztást is magasabb szintre emelheti, ez ár- és további bérfelhajtó hatással bírhat. Az olajalapból a mindenkori norvég kormány ugyanakkor évente csak 4 százalékot költhet el, vagyis limitált az olajpénzek hatása a norvég gazdaságra.

Még ha sok is a pénz, Norvégia csinálja a legjobban

A hatalmas nyersanyagtartalékkal és -kitermeléssel rendelkező országok közül ugyanakkor Norvégia menedzseli legjobban a befolyó pénzeket. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy 2008-as, olajalapokról szóló tanulmányában megjegyzi, hogy Norvégia olajalapja például szolgálhat a többi hasonló alap számára azért is, mert például átlátható a befektetési stratégia, etikusok az irányok és mérsékelt kockázat melletti befektetés. A hasonló menedzselés ráadásul segíthet a nem megújuló nyersanyagforrásokkal rendelkező országoknak fenntartható pénzügypolitika kialakításában.

A versenyképességgel kapcsolatos aggodalmakat mindemellett igencsak relatív környezetbe kell helyezni. A norvégok a versenyképességi rangsorban nem állnak olyan rosszul a Világgazdasági Fórum (WEF) globális versenyképességi jelentése szerint. Norvégia a 11. helyen áll, ám a jelentés megjegyzi, hogy lenne még mit javítani az infrastruktúra színvonalán, és a kutatás-fejlesztés területén is. A norvégok helyzetének alakulásakor tehát fontos odatenni "a mihez képest" jelzőt, mivel más kérdés, hogy hová lehetne fejlődni, és mivel vannak problémák a világ élvonalában, mint hogyha például a lista végén kullogó Csád helyzetéből beszélnénk ugyanerről.

Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Plusztartalmakat is talál!