Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Venezuela kőolajat és dízelolajat fog szállítani a palesztin területekre - jelentette be Caracasban Nicolás Maduro venezuelai elnök a palesztin kollegájával, Mahmúd Abbásszal folytatott tárgyalásokat követően.
A megállapodás lehetővé teszi a Venezuelából a palesztin területekre irányuló szállítás pontos kidolgozását, ezáltal pedig a palesztin szükségletek kielégítését - fogalmazott Maduro a két elnök közös sajtótájékoztatóján helyi idő szerint pénteken.
Venezuela rendelkezik a világ egyik legnagyobb kőolajkészletével. A dél-amerikai ország a tervek szerint az első szállítmányban 240 ezer hordó dízelolajat és meg nem nevezett mennyiségű kőolajat küld a palesztin területekre.
A találkozón Maduro jelezte, hogy kész támogatni, hogy a Palesztin Hatóság megfigyelőként tagja legyen Dél-amerikai Nemzetek Uniójának (Unasur), a bolivári szövetségnek, vagyis az ALBA-országcsoportnak, illetve a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC).
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.