Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Húzódoznak a cégek és a munkavállalók is az Egyesült Királyságban a holland nyugdíjrendszer egyik elemének átvételétől, pedig egyes ígéretek szerint 30 százalékkal emelhetné meg a visszavonulók nyugdíját. Sokan attól tartanak, hogy a következő kormányok belenyúlnak a rendszerbe.
Jó eséllyel nem tud elindulni Nagy-Britanniában a nyugdíjbiztosítás holland mintára kidolgozott ága, mert a munkáltatók nem sok érdeklődés mutatnak iránta, így nem fogják ajánlani a belépést alkalmazottaiknak – írja a Napi.hu a Financial Times brit pénzügyi lapra hivatkozva. Az új módszer tulajdonképpen egy csoportos biztosítás, amelynek résztvevői abban bíznak, hogy egyéni megtakarításaik összeadásával nagyobb szereplőként jelenhetnek meg a befektetési piacon, továbbá mérsékelhetik nyugdíjalapjuk működési költségét. Ennek köszönhetően nagyobb hozamokat érhetnek el, és végső soron magasabb nyugdíjra számíthatnak. Hasonló rendszer (CDC) működik Hollandiában, vagy Kanadában is például. A brit kormánypárti politikusok azzal kecsegtetik választóikat, hogy ezzel a megoldással akár 30 százalékkal is nőhet a nyugdíjuk.
Nyugdíjtanácsadással foglalkozó szakértők szerint azonban az emberek ingadoznak, mivel a CDS-hez tartozó nyugdíjalapoktól nem várhatnak határozott ígéretet arra, hogy jól fognak járni. Az érintettek tartanak attól, hogy a következő kormányok belenyúlkálnak a rendszer feltételeibe, s ezzel érvénytelenné teszik a korábbi ígéreteket. Nem tesz jót CDC reputációjának az sem, hogy tavaly a 415 CDC-alap közül 55 mérsékelte a nyugdíjkifizetéseket. Ugyanakkor ez nem lenne gond, ha a 30 százalékos emelkedés valóban teljesülne, mert ez esetben az ilyen gondok csak ennek egy részét vennék el az érintettektől.
Egy nagy brit szakszervezeti szövetség ugyanakkor támogatja a CDC bevezetését, de felhívja a figyelmet arra, hogy a kormánynak többet kell tennie annál, mint hogy csupán megteremti a rendszer működésének feltételeit. További támogatásra is szükség lehet, mert a cégek csak akkor vesznek majd részt a rendszerben, ha úgy látják, hogy a rendszer kiépült.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.