A helyi cigarettamárkák hétfőtől körülbelül 8,5 egyiptomi fontba (270 forint), a felső árkategóriába tartozó nyugati márkák majdnem 20 egyiptomi fontba (640 forint) kerülnek dobozonként.
A vasárnapi rendelet az új kormány előre bejelentett megszorító intézkedéseinek része, amelyek az észak-afrikai ország gazdaságának megmentését célozzák.
Szombaton drasztikusan felemelték a benzin árát, ami súlyos terhet jelent a szegényeknek. A különböző üzemanyagtermékek áremelkedése 40 és 77 százalék között mozog.
Az emberek már napokkal ezelőtt elkezdték felvásárolni a benzint, így sok benzinkútnál elfogyott az üzemanyag. Szombaton az elégedetlen emberek rövid időre útkereszteződéseket zártak le. Egyes magáncégek buszjáratain a jegyek az eredeti ár másfélszeresébe kerültek, bár Ibráhim Mahláb miniszterelnök azt ígérte: a drágulás nem haladja meg a 10 százalékot.
Mahláb egy szombati sajtótájékoztatón megvédte a kormányhatározatokat, és emlékeztetett, hogy a földgáz-, a villamosenergia- és az élelmiszerszektorba folyó állami támogatások Egyiptom éves költségvetésének körülbelül negyedét viszik el. A mostani megszorításokkal az éves költségvetési hiány a bruttó hazai termék 12 százalékáról 10 százalékra csökkent.
Vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök is megvédte a megszorításokat. Azt mondta, hogy "az ország (gazdasági) háborút vív, amelyet mindenképpen meg kell nyernie".
A tavaly megbuktatott iszlamista Mohamed Murszi elnök 2012 decemberében elrendelte ugyan a cigaretta- és az alkoholárak emelését, de a tömegek haragjától tartva hatályon kívül helyezte a határozatokat.