Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Újraindulhat a MÁV teherfuvarozó cégének eladása után kezdett nyomozás, amely azt firtatta, vajon az osztrák vevő által fizetett sikerdíjból landolt-e valamennyi magyar politikusoknál.
Négy ügyésznek tört bele a bicskája Ausztriában a magyar vasúttársaság teherfuvarozó cége, a MÁV Cargo privatizációja körüli korrupciós gyanú bizonyításába, hat év után mégis per lesz Bécsben az értékesítés „mellékkörülményei” miatt. Az osztrák gazdasági és korrupciós ügyészség ugyanis lezárta 28 oldalas vádiratát, amelyre állítólag már az igazságügyi minisztérium is rábólintott.
Az ügyészség bizonyítottnak látja, hogy a 2008. január 2-án aláírt, 407 millió eurós (akkori árfolyamon 102 milliárd forintos) adásvételi szerződés összehozásához túl magas sikerdíjat fizetett ki a vevő, az osztrák államvasutak (ÖBB) leánycége, a Rail Cargo Austria. Ráadásul az ismeretlennek mondott lobbista a 6,6 millió euróért nem nyújtott megfelelő ellenszolgáltatást. Messzebbre jutottak tehát, mint a magyar hatóságok, amelyeket ugyancsak foglalkoztatott a sikerdíj címzettje, a lobbilistán nem szereplő, budapesti bejegyzésű Geuronet Bt.
A korrupciógyanús ügy magyar szálairól a HVG e heti számában olvashatnak.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.