Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Folyamatosan tárgyal a Szerencsejáték Zrt. egy nemzetközi játékhoz való csatlakozásról, ez az Eurojackpot lehet, amelynek elnöke már be is jelentette, hogy Magyarország a csehekkel és a szlovákokkal együtt októberben csatlakozhat a játékhoz – írja a Világgazdaság csütörtöki számában.
"Az EuroJackpot német üzemeltetője nemrég bejelentette, hogy 2014 októberétől három új országgal bővül a részt vevő országok köre, és Magyarország, a Cseh Köztársaság és Szlovákia csatlakozásával már 17 országban lehet majd szelvény vásárolni" – idézi a Világgazdaság a Fortunaweb.hu honlapon olvasható információt.
A Szerencsejáték Zrt. a lapot arról tájékoztatta, hogy valóban zajlanak tárgyalások egy nemzetközi játékhoz való csatlakozásról, ennek kimenetele azonban számos tényező függvénye, így bővebb információt egyelőre nem tudnak adni.
Azt már korábban közölte az állami vállalat, hogy a törvényi környezet változásának és az időközben megszerzett információbiztonsági tanúsítványnak köszönhetően megnyílt számukra a lehetőség arra, hogy bekapcsolódjanak egy nemzetközi számsorsjáték szervezésébe – írja a Világgazdaság.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.