Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kijev egy összegben szeretné megkapni az Ukrajnának jóváhagyott IMF-segélycsomag harmadik és negyedik részletét, még az év vége előtt – mondta szerdán Olekszandr Slapak ukrán pénzügyminiszter.
Az IMF végrehajtó tanácsa április végén hagyta jóvá a két évre szóló, 17 milliárd dolláros segélyprogramot Ukrajnának. Az első, 3,2 milliárd dolláros részletet május 7-én utalták át Kijevnek.
A második, 1,4 milliárd dolláros részletről valamikor augusztus utolsó napjaiban döntenek.
A harmadik és a negyedik részlet együttes összege ukrán várakozások szerint 2,2 milliárd dollár lenne.
A Nemzetközi Valutaalap arra számít, hogy Ukrajna gazdasága idén 6,5 százalékkal zsugorodik. A kijevi kormány 3, az ukrán jegybank 4,6, az EBRD 7 százalékos gazdasági visszaesést valószínűsít.
Ukrajnának több mint 8 milliárd dollárnyi adósságot kell visszafizetnie idén, egyebek között 2,9 milliárd dollárt az IMF-nek és 0,9 milliárd dollárt más nemzetközi pénzügyi intézményeknek és országoknak. Ezen felül 1 milliárd dollárt kell törlesztenie korábban felvett euróhitele és csaknem 3 milliárd dollárt a belföldi piacokon kibocsátott dollárkötvények után.
A csaknem 8 milliárd dollár kiadás nem tartalmazza azt az összeget, amivel Ukrajna adós Oroszországnak a korábbi gázszállításokért. Orosz állítás szerint az ukrán gáztartozás csaknem 5,3 milliárd dollár.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.