szerző:
hvg.hu

Saját tulajdonú taxitársaság létrehozásán dolgozik a főváros, a közgyűlési határozat már meg is van hozzá. A ma is működő taxitársaságok pedig nem tudnak semmi biztosat.

Az ugyan már korábban is ismertté vált, hogy a főváros levédette a www.bkk.hu domaint, de az internetes név mögött eddig valójában nem állt igazi szolgáltatás, tartalom. A Napi Gazdaság információi szerint azonban, miután júniusban egy közgyűlési határozat zöld utat nyitott a témának, a fővárosi vezetés megbízásából dolgozó munkacsoport rövidesen az asztalra is teszi annak a vizsgálatnak az eredményét, amely egy saját tulajdonú taxitársaság működési lehetőségeit és realitását mérlegeli.

Az akár már az őszi közgyűlések egyikén a városvezetés elé kerülő anyaggal kapcsolatban a ma is működő taxitársaságoknak nincsenek információik, ahogyan a fővárosi taxiscég gründolásával kapcsolatos elképzelés más konkrétumairól sem, de mint Tamás Miklós, a City-Taxi elnöke a napilapnak elmondta: valószínűleg a most egyik fuvarozócéghez sem tartozó vállalkozókat gyűjtenék egy új, rivális cégbe.

©

Annak ugyanis több milliárd forintos költsége lenne, ha a főváros akár csak egy 500 autóból álló flottával szeretne begurulni a piacra. A tavaly hatályba lépett fővárosi taxirendelet hatására a korábbi 6000 taxi megélhetését biztosító piacról mintegy ezren eltűntek, és a 21 fuvarszervező cégből is csak 9 maradt. A placcon ma dolgozók közül mintegy kétezren egyik szervezethez sem tartoznak, miközben a taxiscégek havi fuvarmennyiségének nagyjából az ötödét, havi 200-250 ezer fuvart bonyolítanak le.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Lehet, hogy a ferihegyi repülőtér fölé is kellene egy "Vaskupola"?

Lehet, hogy a ferihegyi repülőtér fölé is kellene egy "Vaskupola"?

Bizonytalan a bezárásra ítélt zánkai szakiskola diákjainak és tanárainak sorsa

Bizonytalan a bezárásra ítélt zánkai szakiskola diákjainak és tanárainak sorsa

Eltűnt 14 éves fiút keresnek Bács-Kiskun megyében

Eltűnt 14 éves fiút keresnek Bács-Kiskun megyében

Vér folyt a Ryanair Glasgow–Tenerife-járatán – videó

Vér folyt a Ryanair Glasgow–Tenerife-járatán – videó

Az ínyencek értékelni fogják Koestler antikommunista ikonkönyvének új magyar fordítását

Az ínyencek értékelni fogják Koestler antikommunista ikonkönyvének új magyar fordítását

Mészárlás Új-Zélandon: vészforgatókönyvet vett elő a YouTube

Mészárlás Új-Zélandon: vészforgatókönyvet vett elő a YouTube