Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A tojás világnapján kiderült, kevesebb tojást eszünk, és sok a piacrontó és brand-romboló tényező. Meg az is, hogy a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetség (Tojásszövetség) elnöke szerint a hazai termelők védelme érdekében az ellenőrzött minőséget jelentő koronás védjegy terjesztése és népszerűsítése az egyik legfontosabb feladat.
Az extra sárga kategóriát jelentő koronás védjegyhez már a regisztrált termelők több mint fele csatlakozott, s minden áruházban lehet már kapni koronás tojást – ismertette Végh László, a Tojásszövetség elnöke a tojás világnapja alkalmából rendezett fővárosi eseményen. Az elnök hangsúlyozta: az egy főre eső éves tojásfogyasztás tekintetében Magyarország az európai középmezőnybe kezd csúszni a statisztikák szerint. Négy éve még 260 körül volt az átlagos tojásfogyasztás Magyarországon, ma azonban már csak 220 körüli - tette hozzá Végh László.
A koronás védjegy már 6 éve létezik, de idén kezdték a terjesztését. A védjegy lényege, hogy a vele ellátott tojások sárgája mélysárga, ami jelzi, hogy a tojótyúkokat változatos, hagyományos magyar takarmánnyal – kukorica, szárított zöldtakarmány, vastartalmú takarmány – etették. További előnye a védjegynek, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal félévenkénti ellenőrzéseinek eredményeképpen hozzájárul a feketegazdaság visszaszorításához is, a kiváló minőség biztosítása mellett.
Az S méretű tojások dobozban való árusítása nagy mértékben károsítja a magyar termelőket a szövetségi elnök szerint, aki elmondta: fontos megoldani, hogy a főleg importból származó S-es tojás ne kerülhessen a polcokra. Ezek a tojások ugyanis kilóra vetítve drágábbak, mint a nagyobb méretűek, azonban lejjebb szorítják a többi tojás árát, ami munkahelyek megszűnéséhez vezet az ágazatban. Ez a tojásfajta más országokban mellékterméknek vagy ipari alapanyagnak számít.
A Tojásszövetség szeretné elérni, hogy a tojás 27 százalékos áfáját 5 százalékra csökkentsék az árak mérséklése és a fogyasztás növelése érdekében – hangsúlyozta a szervezet elnöke.
Napjainkban mintegy 360-400 regisztrált tojástermelő van Magyarországon, akik évi mintegy 800 millió, 1 milliárd darab tojást termelnek. Az összmennyiség négyötödét 35 nagytermelő cég adja. A magyar tojásimport mintegy 600-700 millió darab évente, de körülbelül ennyit adnak el a nem regisztrált, elsősorban piacokon áruló termelők is.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az állami és a NER-vállalat szándéknyilatkozatot írtak alá az együttműködésről, aminek keretében „kihasználnák a szinergiákat”.