Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A defláció miatt szükséges az egyébként is rekordalacsony kamat további vágása a Commerzbank elemzői szerint. Szerintük 2015 első negyedévéig a monetáris tanács 1,70 százalékra csökkentheti a most 2,10 százalékos alapkamatot. Más elemző házak ugyanakkor nem osztják a Commerzbank véleményét.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamatának jelentős további csökkentését jósolták hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők a legutóbbi magyarországi inflációs adatok alapján.
A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató - elemzői Londonban ismertetett napi devizapiaci körképükben úgy vélekedtek: az éves összevetésű fogyasztói árindex szeptemberben mért 0,5 százalékos visszaesése "erőteljes jelzés" arra, hogy módosulhat az MNB monetáris politikája.
A teljes kosárra számolt inflációt a közműdíj-csökkentések terelték lefelé tartó pályára, ám a maginfláció március óta 2,4 százalékos éves ütem környékén stabilizálódott eddig. Az MNB erre alapozva jósol jelenleg inflációs fordulatot a jövő évre, 3 százalékos éves maginflációs átlagot valószínűsítve 2015 egészére.
A 2,10 százalék tartását egészéséges környezetben hirdette meg az MNB
Mindeközben a gazdasági növekedés is "egészséges", 3 százalék feletti ütemet ért el, és az MNB ebben a környezetben hirdette meg az enyhítési ciklus végét, arra utalva útmutatásában, hogy az alapkamat 2015 végéig a jelenlegi 2,10 százalékon maradhat - hangsúlyozzák a Commerzbank elemzői.
A ház kiemeli ugyanakkor, hogy a múlt hónapban nemcsak a teljes kosárra számolt éves infláció zuhant mélyen a negatív tartományba, de a maginfláció - az MNB minden egyéb alapszintű inflációs mérőszámával együtt - szintén meredeken lassult. "Pontosan erre a jelzésre vártunk (annak megjóslásához), hogy a monetáris tanács retorikájának változnia kell" - közölték hétfői értékelésükben a Commerzbank elemzői.
A ház felülvizsgált hétfői előrejelzése mindezek alapján azt valószínűsíti, hogy az MNB alapkamata a jelenlegi 2,10 százalékról 1,70 százalékra csökken 2015 első negyedéig. A feldolgozószektor teljesítményének bizonyos mértékű gyengeségére is szükség lesz még ahhoz, hogy a magyar jegybank hivatalosan jelezze készségét az újabb kamatcsökkentésekre, ám ez a feldolgozóipari gyengülés is be fog következni - jósolták a Commerzbank szakértői.
A ház szerint jóllehet a forint jelenleg erős - könnyedén túlteljesítette például a lengyel zlotyt az utóbbi időben -, ám az erősödési lendület megtörhet, ha a piac elkezdi beárazni a még alacsonyabb MNB-alapkamatot. A Commerzbank elemzői ennek figyelembevételével 2015 elejére 312 forint/euró felé tartó árfolyamot várnak, de azt is valószínűsítik, hogy a forint a jövő év végére 306 forint/euróig erősödik vissza.
Más házak nem osztják a véleményüket
A Commerzbank hétfői prognózisa az 1,70 százalékig csökkenő MNB-alapkamatról a legagresszívabb MNB-kamatelőrejelzés jelenleg a City elemzői közösségében; más nagy londoni házak a legutóbbi inflációs adatok után is ennél jóval kisebb eséllyel jósolták a magyar jegybank enyhítési ciklusának újraindítását.
A JP Morgan londoni elemzői szerint az MNB egészen 2015 végéig változatlanul hagyhatja 2,10 százalékos mélységi rekordon lévő alapkamatát. A JP Morgan korábban 0,30 százalékpontos MNB-kamatemelést jósolt 2015 negyedik negyedévére. A cég elemzői ugyanakkor nem tartják kizártnak, hogy ha új inflációs prognózisuk helytállónak bizonyul, akkor az MNB "kísértést érezhet" akár az enyhítési ciklus felújítására is.
A 4cast nevű londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház elemzői is úgy vélekedtek, hogy - főleg a jövő évi euróövezeti defláció növekvő kockázata miatt - "van egy nagyon halvány esély" a semleges MNB-alapállás jövőbeni felülvizsgálatára, és arra, hogy a magyar jegybank újabb kamatcsökkentéseket vegyen fontolóra.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.