Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Azok után, hogy a Gazprom nem építi meg a Déli Áramlat gázvezetéket, elkezdik előkészíteni az eddig az ügyben megkötött államközi szerződések felmondását.
Oroszországban megkezdték az előkészületeket a Déli Áramlat gázvezeték megvalósításáról kötött kormányközi megállapodások felmondására - közölte Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter hétfőn Moszkvában. A politikus azt mondta, "foglalkoznak a kérdéssel", és minthogy jogi ügyről van szó, ez gondos munkát igényel.
Alekszandr Novak azt is közölte, hogy a tárca képviselői nem vesznek részt Maros Sefcovicnak, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnökének és hat uniós tagállam energiaügyi minisztereinek keddi brüsszeli tanácskozásán, amelyen a Déli Áramlat projekt lezárása miatt kialakult helyzetről lesz szó.
Az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint azokról az uniós országokról - közöttük Magyarországról - van szó, amelynek a területén tervezték a gázvezeték egyes szakaszait, és amelyek kormányközi egyezményt kötöttek Oroszországgal a beruházás megvalósításáról.
Novak azt mondta, hogy most dolgozzák ki az Oroszországból Törökországba tartó vezeték útvonalát. Hozzátette, hogy a brüsszeli tanácskozás az európai uniós tagállamokat érinti, és minthogy országa nem tagja a szervezetnek, az általa vezetett tárca sem vesz részt a megbeszélésen.
Vlagyimir Putyin orosz államfő egy hete Ankarában jelentette be, hogy - miután az Európai Unió nem támogatja az orosz gáznak Ukrajna megkerülésével Dél- és Közép-Európa több országába eljuttatását szolgáló vezetékrendszer megépítését, és nem kapták meg Bulgáriától a szükséges engedélyt - Oroszország nem tudja megvalósítani a Déli Áramlatot. Ezzel szemben Törökország felé építenek gázvezetéket, és oda irányítják az orosz földgázt. Alekszej Miller, a Gazprom elnöke később közölte, hogy a projektet lezárták, és Ankarát hozzák kedvező helyzetbe. Ukrajna tranzitjelentősége pedig szerinte "lenullázódott". A török gázvezeték megvalósítására a Gazprom orosz állami energetikai cég Gazprom Russzkaja néven vállalatot alapít. Ezt hétfőn jelentették be Moszkvában.
Az Interfax emlékeztetett arra, hogy a Déli Áramlatot évi 68 milliárd köbméter orosz földgáz továbbjuttatására tervezték. A Törökországba vezető Kék Áramlat csőrendszernek jelenleg 16 milliárd köbméter az éves teljesítménye. Ankara korábban többször is felajánlotta területét Oroszországnak az Európába irányuló gázszállításra.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?