Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A BKV kifizette a bankokat, lerótta idén lejáró, 9,4 milliárd forintos tartozását. Jövőre lejár az összes többi, 50 milliárd forintot meghaladó kölcsön is, de a főváros szerint a közlekedési cég jövője így is biztosított.
A főváros biztosította azt az összeget, amit a BKV-nak az idén ki kellett fizetnie különböző bankok felé.
Jövőre az ideinél is nagyobb a lejáró tartozások összege, de a főváros szerint a közlekedési cég jövője így is biztosított – írta szerdai számában a Napi Gazdaság a Főpolgármesteri Hivatal közlésére hivatkozva.
A BKV hitelei két év alatt járnak le; az idén 9,4 milliárd forint, jövőre pedig az összes többi, 50 milliárd forintot meghaladó kölcsön, amelyek mögött állami, illetve önkormányzati garancia áll.
A lap felidézte: Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója korábban úgy fogalmazott, hogy a bankok hajlandók tovább finanszírozni a BKV-t, és kötelező érvényű ajánlatot adtak az idén lejáró összeg refinanszírozásához, de ennek fejében elvárják az állami garanciát. Ez az, ami nem született meg, de az okokról nem lehet tudni – írta a lap.
A BKV idei törlesztéseihez szükséges likviditást a főváros biztosította és biztosítja – közölte a Napi Gazdasággal az önkormányzat. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem kellett a pénzt "más rovására" a BKV-nak kigazdálkodnia, hanem azt a főváros elismert ráfordításnak tekinti.
Azért is volt fontos, hogy a BKV fizessen, mert ha nem tudta volna kifizetni a decemberben lejáró összeget, a bankok lehívhatták volna a teljes összegre vonatkozó önkormányzati és állami garanciát – írták.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.