Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az LMP azt szeretné, ha erősödne az atomenergetikai projektekhez kapcsolódó parlamenti kontroll és a nyilvánosság szerepe, ezért nem támogatja az atomtörvény tervezett módosítását - mondta Keresztes László Lóránt, a párt elnökségi tagja vasárnap Pécsen, sajtótájékoztatón.
A nyilvánosság egyre erőteljesebb kizárása tapasztalható a Pécs környéki uránbányászati elképzelésekkel, a Paksi Atomerőmű bővítésével és a baranyai Boda közelébe tervezett nagy radioaktivitású hulladékok tárolójával kapcsolatban, holott ennek éppen az ellenkezője lenne indokolt - közölte az LMP politikusa.
Keresztes László Lóránt szerint az atomtörvény módosításával bizonyos folyamatok nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé válnának, egyes dokumentumok, információk már peres úton sem kerülhetnének nyilvánosságra.
Hozzátette, az LMP az eddiginél nagyobb kormányzati felelősségvállalást szeretne látni az általa atomipari komplexumnak nevezett három tervhez kapacsolódóan.
A párt ennek jegyében kéri a kormányt, hozza nyilvánosságra a Wildhorse cégnek a Pécshez közeli kutatófúrásokról és az uránbányászat megvalósításáról szóló tanulmányát, s azt, hogy a készítéséhez milyen, korábban közpénzekből folytatott kutatások keretében szerezett információkat használt fel.
Szeretnénk tudni, mi a kormány álláspontja, milyen választ adott a befektető társaságnak, valamint azt is, milyen befektetők, milyen céllal érdeklődnek a mecseki uránbányászati lehetőségek iránt, és mi a kormányzati stratégia a Magyar Urán Zrt. kiemelt jelentőségű szervezetté nyilvánításával - sorolta.
Kóbor József, az LMP nukleáris biztonsági szakszóvivője azt mondta, hogy az uránbánya esetleges megnyitásának és a nagy aktivitású hulladékok elhelyezésének előkészítési folyamatába a helyi községeket vonják be társulás formájában, ugyanakkor a közeli, mintegy 150 ezer lakosú Pécset kihagyják belőle, s ez elfogadhatatlan.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.