Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy-két élelmiszerláncnál napok óta zajlik a teljes munkaidős alkalmazottak részmunkaidőssé minősítése, a részmunkaidősöket pedig elbocsátják. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint már most látszanak a költségcsökkentési törekvések a láncoknál. A multinacionális cégek jelenleg a helyzetet értelmezik, egyes láncoknál áruházak bezárása is szóba kerülhet.
A napilap körképe szerint más piaci szereplők is hasonló lépésekre kényszerülhetnek, mint a Tesco. A brit nagyvállalat magyarországi cége ugyanis majdnem 600 fő elbocsátását, illetve 13 áruházának bezárást jelentette be nemrég, válaszul a jogszabályi változásokra.
A Világgazdaságnak Vámos György, az OKSZ főtitkára azt nyilatkozta, hogy már látszanak a költségcsökkentési törekvések a láncoknál a vasárnapi zárva tartás miatt, emellett szerinte a teljes munkaidős alkalmazottakból részmunkaidős lesz, illetve elbocsátják az eddig részmunkaidőben foglalkoztatottakat. Ez a folyamat lap szerint egy-két láncnál már elkezdődött.
A lappal a Metrótól közölték, hogy ők egyelőre a kiskereskedelmi törvény értelmezésén és annak hatástanulmányán is dolgoznak. Nem egyértelmű ugyanis, hogy a vasárnapi zárva tartás vonatkozik-e a vállalkozók és intézmények partnereként működő áruházláncra. Az Auchan magyarországi vezérigazgatója azt mondta, hogy a vasárnap kieső forgalom részben eloszlik majd a hét többi napján, de egy részét el is veszíthetik. Ennel ellenére hosszú távra terveznek. A beruházásokra, fogyasztásra, munkahelyekre viszont hatást gyakorolhat a szabályozás – tette hozzá.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj emelése ugyanakkor abban az irányba lökheti a cégeket, hogy az olcsóbb termékeket rakjanak ki a polcokra, az áruházakban így majd kevesebb magyar áruval találkozhatnak a vásárlók.
A Spartól azt közölték a lappal, hogy a díj emelése miatt minden működési területen jelentős megtakarításokat kell elérniük. Ennek részeként lelassítják a munkaerő-toborzást, eredményességüket pedig idén is felülvizsgálják. Ez pedig akár áruházak bezárásával is járhat, ennek kalkulációi most folynak, de elbocsátásokat nem terveznek. Más forrásokból a napilap eközben úgy értesült, hogy a Spar és az OMV idén 30-40 új Spar Express boltot kíván nyitni az ausztriai cég magyarországi benzinkútjai közelében, miután megállapították, hogy sikeres volt a tavaly kísérletként megnyitott öt ilyen üzlet.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.