Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kormány a héten fogadja el az EU-források idei lehívásával kapcsolatos intézkedési tervet – mondta a Miniszterelnökség vezetője reggel a Kossuth Rádióban. Az intézkedési terv havi lebontásban részletezi, mennyi pénzt kell kifizetni.
Szerdán fogadja el a kormány az európai uniós források idei kifizetésével kapcsolatos részletes intézkedési tervet – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
"Ez egy nagy hadművelet" – mondta Lázár János, emlékeztetve: közeledik a 2007-2013 közötti európai uniós támogatási időszak lezárása, idén december 31-ig minden EU-s pályázatnak véget kell érnie, a pénzzel pedig el kell számolni.
Felidézte, tavaly csaknem 1900 milliárd forintot folyósítottak, az idén pedig nagyságrendileg 2000 milliárd forintot kell kifizetni, hogy "a Magyarország számára megszavazott támogatást 100 százalékban le tudjuk hívni".
Ennek óriási jelentősége van a nemzetgazdaság szempontjából, hiszen ez a gazdasági növekedés egyik tartópillére – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy a kormányzati intézkedési terv havi lebontásban részletezi, mennyi pénzt kell kifizetni.
Lázár János megjegyezte, hogy mindeközben a kabinetnek el kell indítania az új EU-s fejlesztési időszakot, amelyben Magyarország 34 milliárd eurót kapott. Ennek 60 százalékát kis- és középvállalkozásoknak szánják.
Azzal kapcsolatban, hogy új közbeszerzési szabályozás készül, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta: a kormány célja a magyar vállalkozások érdekeinek megvédése, mert például az építőiparban "Brüsszelből konkrétan nyomás alatt állunk annak érdekében, hogy ne a nemzeti (...) vállalatok nyerjék el az építőipari beruházások nagy részét, hanem lehetőség szerint a nyugatiak is részesüljenek ebből".
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.