Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Akik tavaly az interneten adták be az szja-bevallásukat, azoknak az ügyfélkapus tárhelyükre elektronikus információkat juttat el a NAV, másoknak postán küldi a hivatal a bevallási nyomtatványok kisebb-nagyobb csomagját.
Nagyjából négymillió embernek küld névre szóló elektronikus vagy postai levelet mostanában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a küldemények az adóbevallási teendőkre, határidőkre hívják fel a figyelmet – írja a Magyar Nemzet keddi számában.
Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak elmondta: akik tavaly az interneten adták be az szja-bevallásukat, azoknak az ügyfélkapus tárhelyükre elektronikus információkat juttat el a NAV, másoknak postán küldi a hivatal a bevallási nyomtatványok kisebb-nagyobb csomagját.
Az adóbevallás első teendőit egyébként a következő hetekben intézhetik a polgárok, mivel az idén január 31. szombatra esik, ezért február 2-áig tölthetik ki a munkavállalók azt a dokumentumot, amelyben a munkaadót kérik meg a 2014-es adóbevallás elkészítésére. A magánszemély dönthet úgy is, hogy az adóhivatalt bízza meg az adminisztrációval, az ehhez szükséges nyilatkozatot február közepéig kell benyújtani – hívta fel a figyelmet a szóvivő.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.