Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ukrajnának 2,44 milliárd dollárnyi rendezetlen adóssága van a korábbi orosz gázszállítások után, amit vissza kell fizetnie. Erről a Gazprom levélben értesítette a Naftohaz ukrán energiaipari vállalatot – közölte a Gazprom vezetője kedden. Alekszej Miller erről akkor beszélt, amikor fogadta őt Dmitrij Medvegyev kormányfő. A miniszterelnök a megbeszélésen emlékeztetett, hogy Ukrajna csak március végéig kap kedvezményes áron orosz földgázt.
"Hogy mi lesz azután, majd meglátjuk. A magunk részéről készen állunk minden felvetést megvitatni" – tette hozzá az orosz kormányfő. Megjegyezte azt is, hogy Oroszország csak akkor tudja majd teljesíteni Ukrajnával szembeni vállalásait, ha Kijev rendezi adósságát.
Az Európai Bizottság támogatásával tavaly októberben létrejött, és kizárólag a téli időszakra vonatkozó orosz-ukrán gázmegállapodás értelmében Oroszország március végéig ezer köbméterenként 100 dollár kedvezményt ad Ukrajnának, amely így 365 dollárt fizet a Gazpromnak.
Oroszország ugyanakkor kikötötte, hogy a korábbi gáztartozásból Ukrajnának 2014 végéig 3,1 milliárd dollár adósságot kell rendeznie, és a szállítás felújításának a feltétele az is, hogy Ukrajnának az orosz exportért előre kell fizetnie.
A 3,1 milliárd dollárnyi adósság első részét, 1,45 milliárd dollárt novemberben 4-én, a másodikat december 24-én utalta át Ukrajna. Konkrétan a 2013 novemberében és decemberében, majd a 2014-ben áprilistól júniusig leszállított orosz gáz ellenértékének egy részéről van szó.
Alekszej Miller azt mondta kedden a kormányfővel tartott megbeszélésen, hogy ezen időszak alatt a Gazprom 11,5 milliárd köbméter földgázt exportált Ukrajnának összesen 5,296 milliárd dollár értékben. Ehhez a miniszterelnök annyit tett hozzá, hogy "az adósságot rendezni kell."
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.