Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az állami hűtő- és fagyasztócsere támogatására szánt forráskeret kiürült, ezért határozatlan időre felfüggesztik a pályázatot.
A forrás kimerülése miatt február 2-ától határozatlan időre felfüggesztik a háztartási nagygép-csere pályázatokat, a jelentkezéseket február 3-án 16 óráig még be lehet adni – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) hétfőn.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett energiamegtakarítást eredményező háztartási nagygépek cseréje alprogramban a pályázatokat a pályázati útmutatóban rögzítettek szerint rangsorolják. A befogadható pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig kaphatnak támogatást.
A fejlesztési tárca 2014. szeptember 17-én az Otthon Melege Program keretében hirdette meg a háztartási nagygépek cseréjét támogató alprogramot. A 627,1 millió forintos keretösszegű alprogram célja, hogy a pályázók vissza nem térítendő állami támogatással csökkentett vételáron szerezhessék be új, magas energiahatékonyságú hűtő- vagy fagyasztó-berendezéseiket.
A minisztérium 2014 decemberében két alkalommal is megemelte a forráskeretet (előbb 60 millió, majd további 107 millió forinttal) és 5 ezer forinttal növelte az egyes támogatások összegét. Ennek köszönhetően közel 23 ezer háztartás szerezhet be új hűtő- vagy fagyasztó-berendezést, 30-40 ezer forinttal csökkentett vételáron.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.