Lázár: Konkrét gazdasági ügyekről is tárgyaltak Merkelékkel

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarország komoly gazdasági sikereket ért el a német kancellár budapesti látogatása során, ennek részleteiről azonban Lázár János a konkrét szerződések megszületéséig nem nyilatkozott, hogy ne veszélyeztesse a további tárgyalásokat.

  • MTI MTI
Lázár: Konkrét gazdasági ügyekről is tárgyaltak Merkelékkel

Lázár János szerdán, a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta: felmerültek konkrét gazdasági ügyek, amelyeknek pozitív eredményei lesznek Magyarországra nézve. Emlékeztetett, a német vállalatok az elmúlt négy évben 6 milliárd eurót fektettek be Magyarországon, és mintegy 300 ezer embernek adnak itt munkát. 

A konkrétumokat firtató kérdésre a tárcavezető úgy felelt: nagy német tapasztalat van az atomerőművek felépítésével, működtetésével kapcsolatban, ezek bevonását értékelni kell. Felmerült továbbá, hogy a hadiipari kapacitások bővítése vagy beszerzések esetén „német vagy európai technológia is legyen a versenyzők között”.

Korábban elterjedt az, hogy a BMW is magyarországi gyárat tervez, de ezt a cég cáfolta.

Lázár János a német ipar magyarországi erősödésének feltételeként határozta meg az olcsó energiát és Magyarország versenyképességét. Ehhez a bürokrácia csökkentésével lehet hozzájárulni, ezért veszik komolyan a német vállalatok kéréseit például az új ekáer-rendszerrel kapcsolatban – fejtette ki.

A miniszter közölte azt is: orosz energia nélkül Európa nem lehet versenyképes, így Magyarország számára a legfontosabb kérdés, hogyan tud olcsó gázhoz jutni, a lejáró orosz-magyar gázszerződést képes-e meghosszabbítani.

Lázár János szerint a német és amerikai baloldali sajtó „hadjáratot folytat”, az Angela Merkel látogatása előtti napokban is fenyegető hangvételű cikkeket közöltek annak ellenére, hogy – mint fogalmazott – a német cégek sok pénzt kerestek Magyarországon.

Szólt arról is: egyes vállalatokkal komoly vitái voltak a magyar kormánynak – ezek között említette a Bertelsmannt és a Deutsche Telekomot -, de ezeket részben a német kormány segítségével sikerült rendezni.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.