Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A magyar áfacsalási ügy miatt petícióval fordul az Európai Parlament (EP) petíciós bizottságához Vágó Gábor volt LMP-s képviselő, valamint az adóhivatal két egykori alkalmazottja, Horváth András és Vancsura István – közölte Vágó Gábor, Horváth András és Jávor Benedek, a PM EP-képviselője.
Magyarországon a becslések szerint a költségvetés körülbelül évi ezermilliárd forinttól esik el az áfacsalások miatt, európai szinten pedig évente kétszázmilliárd euró elvesztése sújtja a kormányokat – közölte Jávor Benedek.
Szerinte az EU bevételei a tagállamok áfabevételeihez kötöttek, így az elmaradó áfamennyiség közvetlenül érinti az unió költségvetését, a magyar áfacsalási ügy nem pusztán tagállami probléma, abban közvetlenül érintett az EU. Az ellenzéki politikus szerint a petíció megfelelő eszköz arra, hogy az európai intézményrendszert mozgásba hozzák, amelyik így megteheti a szükséges lépéseket.
Vágó Gábor azt mondta, petíciójukban leírják, hogyan zajlott le Magyarországon a több mint másfél éve kirobbant áfacsalási botrány. Szeretnék elérni, hogy az EP állítson fel egy olyan bizottságot, amelyik európai szinten is ki tudja vizsgálni az áfacsalások rendszerét, az Európai Bizottságtól pedig kérik, hogy kezdeményezzen konkrét vizsgálatot a magyarországi áfacsalásokkal kapcsolatban.
Kérelmezik, hogy az Európai Parlament tegyen lépéseket egy európai ügyészség felállításának érdekében, ugyanis azt látják, hogy a magyar ügyészség nem lép. Azt is kérik, hogy az Európai Parlament ösztönözze az aktívabb együttműködést a tagállamok hatóságai között és dolgozzon ki egy koherens és átfogó korrupcióellenes stratégiát.
Petíciójukkal azt is megpróbálják elérni, hogy az EP vizsgálja át a bejelentők védelmének rendszerét, mert Magyarországon azt tapasztalják, hogy a hatóságok nem a korrupciót, hanem annak bejelentőit vizsgálják – közölte Vágó Gábor.
Horváth András arról beszélt, hogy 15 hónapja állt a nyilvánosság elé azokkal az állításaival, amelyek szerint az adóhivatal "asszisztál" a csalásokhoz, de azóta semmiféle kormányzati vizsgálatot nem folytattak az ügyben. Az esemény végén Vágó Gábor, Horváth András és Vancsura István kamerák előtt írták alá a petíciót, amelyet még hétfőn elküldenek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.