Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A paksi bővítés árának felébe kerül majd az az atomtemető, ahol a kiégett fűtőelemeket és a reaktorok hulladékát tárolhatják majd.
A Népszabadság szerint akár az 1700 milliárd forintot – a paksi bővítés árának felét – is meghaladhatja annak az atomtemetőnek az építési költsége, amely a reaktorok leszerelési hulladékának és a kiégett fűtőelemeknek a végleges tárolására szolgál majd.
Az újság csütörtöki cikkében emlékeztet: a parlament jelenleg is tárgyalja azt a határozati javaslatot, amely szerint "a Magyarországon keletkezett radioaktív hulladékot és a magyarországi besugárzás során keletkezett kiégett üzemanyag feldolgozásából származó nagy aktivitású radioaktív hulladékot Magyarországon kell véglegesen elhelyezni". Hozzáteszik: Magyarországnak jelenleg nincs nagy aktivitású nukleáris hulladéktárolója, sőt ilyen máshol sem üzemel a világban, csak építés alatt álló létesítmények vannak.
Az MTA Lévai András Energetikai Alapítvány, illetve a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. adatai alapján a meglévő négy paksi blokk esetében a nagy aktivitású hulladék végleges elhelyezésének költsége 2013-as áron számolva 1670,5 milliárd forint lesz. A felépíteni tervezett két új paksi blokk hulladékaival kapcsolatban a Lévai Alapítvány csak a kiégett fűtőelemek kezelésére adott meg költségbecslést, ez a tétel számításaik szerint 1150 milliárd forint lesz. Mivel a fűtőanyag és a bontási hulladék elhelyezési költségei kétharmad-egyharmad arányban oszlanak meg, itt a végső számla 1720 milliárd forint lehet. Az említett összeg nincs benne a bővítésre szánt 3600 milliárd forintban – írta a Népszabadság.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?