7 évre szólna csak a végrehajtói megbízatás

Egy új előterjesztés szerint a végrehajtóknak 7 év után újra kellene pályáznia.

  • MTI MTI
7 évre szólna csak a végrehajtói megbízatás

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé rendelt miniszteri biztos azt reméli, hogy talán kicsit olcsóbbá is válhat a végrehajtás, de mindenképpen szakszerűbb és emberségesebb lesz az eljárás - olvasható a Népszabadság szombati számában. Évente több mint hatszázezer végrehajtási eljárás indul, és tavaly mintegy 880 milliárd forintnyi tartozás behajtása érdekében kellett intézkedni.

Szekér Judit miniszteri biztos hangsúlyozta: ezért is fontos, hogy a végrehajtói munka ne élethosszig tartó hitbizomány legyen. Az előterjesztés szerint a megbízatás hét évre szól majd, és utána ismét pályázniuk kell azoknak, akiknek a tevékenységével kapcsolatban kifogás merült fel. Az viszont újabb megmérettetés nélkül maradhat, aki jól teszi a dolgát, tehát nem érkezett panasz ellene - olvasható a lapban.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.