Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Görögországnak és nemzetközi hitelezőinek egyaránt nehéz döntéseket kell meghozniuk ahhoz, hogy megállapodás születhessen Athén pótlólagos finanszírozásáról és adósságrendezéséről – közölte blogbejegyzésében Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza. Szerinte ha nem lesz nyugdíjcsökkentés és áfaemelés, nem lesz megállapodás sem a hitelezőkkel.
Csak abban az esetben sikerül megállapodni, ha Görögország elfogadja a hitelezőknek azt a követelését, hogy emeljék több termék áfáját és csökkentsék a nyugdíjakat "a csődközeli pénzügyi állapot javítása céljából" – írta a blogján Olivier Blanchard, az IMF vezető közgazdásza.
A szakértő rámutatott arra, hogy a görög költségvetés kiadásainak mintegy 75 százaléka bér- és nyugdíjkifizetés, a nyugdíjkifizetés pedig a GDP csaknem 16 százalékának felel meg.
Görögország viszont úgy véli, hogy az áfaemelés és a nyugdíjcsökkentés mélyítené a recessziót, így elmaradna a várt gazdasági élénkülés, pedig éppen ez juttatná pluszbevételekhez a költségvetést, amiből a fennálló adósságot lehetne fizetni.
Olivier Blanchard azután posztolt a blogján, hogy ismét eredménytelenül zárult Görögország és hitelezőinek egyeztetése vasárnap Brüsszelben.
Görögország és hitelezői – az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap – hetek óta intenzív egyeztetést folytatnak arról, milyen gazdasági intézkedésekre van szükség ahhoz görög részről, hogy a hitelezők a hitelprogram utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét elérhetővé tegyék Athén számára. A pénz nélkül Görögország szinte biztosan nem tudja kiegyenlíteni az IMF-fel szembeni 1,6 milliárd eurós adósságát június végéig.
A görög küldöttség szerint az IMF évi 1,8 milliárd euró összegű nyugdíjcsökkentést szeretne, ami a GDP csaknem 1 százaléka, továbbá a GDP ugyancsak 1 százalékának megfelelő 1,8 milliárd euró értékű áfaemelést.
Olivier Blanchard azt is írta, hogy "a nemzetközi hitelezőknek pótlólagos pénzügyi támogatást kell majd nyújtaniuk Görögországnak és a meglévő adósság visszafizetését átalakítani hosszabb futamidőre, alacsony kamatozásúra".
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.