Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az ING Bank vezető elemzője szerint akkor lesz a legnagyobb gondban Görögország, ha az Európai Központi Banknak (EKB) esedékes, július 20-án lejáró fizetési határidőt nem tartja be, mivel ekkor az EKB abbahagyja a görög bankok likviditásának finanszírozását, így tőkekorlátozások várhatók az országban.
Balatoni András az MTI érdeklődésére elmondta, ha „jön az úthenger” és az EKB nem finanszíroz tovább, akkor Görögországban nem lesz megfelelő mennyiségű euró arra, hogy az emberek kivegyék a bankból a pénzüket, vagy megkapják fizetésüket. A június 30-án lejáró törlesztőrészlet a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) esedékes, ahol a szakértő szerint "lehet bizonyos trükköket alkalmazni" a határidőknél - fogalmazott.
Balatoni András elmondta: ha Görögország kilép az euróövezetből (Grexit) és bevezetik a drachmát, akkor az IMF számításai szerint a GDP 8 százalékára rúgó recesszió lesz az országban, ami a legrosszabb forgatókönyv. Ha Athén vállalja a megszorítások költségeit, akkor is 2-3 százalékos recesszióba süllyed nagy valószínűséggel a görög gazdaság, azonban nem lesz bankpánik és az EKB is folyamatosan biztosítja a likviditást - mondta. A szakértő kiemelte: ez is nagy költség egy olyan gazdaságnak, amely alapvetően 2009 óta deflációs spirálban van. A Grexit hatását, a nemzetközi kockázatvállalási hajlandóság nagymértékű csökkenését a régió piacai közül a leginkább Magyarországon és Lengyelországban éreznék meg, mivel ebben a két országban a legmagasabb a külföldi befektetők részaránya a kötvénypiacon - mondta.
Amikor a kilépés hatására elkezdik a forintban és zlotyban denominált kötvényeket eladni, akkor veszíteni fog értékéből a magyar valuta, ami rövid időre gyengülő pályára állhat, a 315 forintos euróval szembeni árfolyamot is elérheti - vélekedett. Az ING vezető elemzője ugyanakkor azt is kiemelte: hosszú távon a forint elég ellenálló lett az elmúlt időszakban, Magyarország sérülékenysége érdemben csökkent. Jó a növekedés, a fizetési mérleg és a finanszírozási képesség is "elképesztő többleteket mutat" – tette hozzá. A görög miniszterelnök pénteken jelentette be, hogy népszavazást ír ki július 5-re a nemzetközi hitelezőkkel kötendő megállapodásról, ami Brüsszelben felzúdulást váltott ki. Az Eurócsoport szombaton késő délután elutasította azt a görög kérést, hogy a tervezett népszavazásra tekintettel hosszabbítsák meg a görög pénzügyi mentőprogram június 30-án lejáró időbeli hatályát.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.