Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az iráni piac jó lehetőségeket nyújthat az Európai Unió, Magyarország és Kína számára is - mondta a köztévében Kia Golesorkhi, Magyarországon élő iráni közgazdász. Szerinte még az Ikarus-alkatrészek importja is újraindulhat.
Korábban a Magyarország és Irán közötti kapcsolat a mezőgazdaság és az autóipar területén volt meghatározó, de élénk volt az energiaiparban, a turizmusban, az építőiparban, és a telekommunikációban is - mondta a közgazdász.
Azt mondta, elképzelhetőnek tarja azt is, hogy Teherán a meglévő magyar gyártmányú Ikarus buszokhoz alkatrészt vásárol, újraindulhat az autóipari alkatrészimport.
A kapcsolatokat gátolta eddig, hogy a szankciók miatt nem lehetett banki átutalást indítani, ami nélkül nem lehetett biztonságos üzletet bevezetni - tette hozzá.
A megállapodásnak az iráni gazdaságban a legnagyobb hatása az olajszektorra lehet, a változás az olajexport elindulásával fog kezdődni. Ez hatással lesz az egész gazdaságra, megerősödhet a rial, csökkenhet a munkanélküliség.
Véleménye szerint a kétoldalú kapcsolatok újraindulása az Egyesült Államokkal kedvezően hat majd a hétköznapokra is, mivel a két ország között közvetlen kapcsolat nem volt 32 éve, ígéretes az export újraindulása.
Irán és a hatok - az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország - között kedden létrejött a vitatott iráni atomprogramról szóló átfogó megállapodás.
A most bejelentett megállapodás célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. E kötelezettségért cserébe a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja a Teherán ellen bevezetett büntetőintézkedéseket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.