Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Júliustól már minden nyugdíjbiztosítás esetén látható, hogy pontosan mennyibe kerül a megtakarítónak, ugyanis a unit-linked után a garantált nyugdíjbiztosításokra is bevezették a teljes költségmutatót.
A nyugdíjbiztosításokra tavaly óta igénybe vehető 20 százalékos adójóváírásnak köszönhetően nagy népszerűségre tett szert ez az öngondoskodási forma. Az MNB adatai azt mutatják, átlagosan évi 215 ezer forintot fizetnek be erre az ügyfelek, akik a szerződéskötéskor átlagosan 45 évesek. A jegybank szakértői szerint, aki 20 éven át havi 20 ezer forintot fizet be - a költségek levonásával, továbbá 1-2 százalékos éves hozammal kalkulálva - a nyugdíjba vonulásakor 6 millió forinttal rendelkezik. Ebből további 20 éven át havi 30 ezer forint nyugdíj-kiegészítéshez juthat – írja az Az én pénzem.
Tavaly a felügyeleti hatóság szigorú korlátokat szabott a felszámítható költségekre. Az MNB 2014 júliusától maximalizálta a teljes költségmutatót (TKM) a unit-linked termékeknél. Idén júliustól már a klasszikus, garantált nyugdíjbiztosításokra is bevezették a TKM mutatót.
Ezeknél a nyugdíjbiztosításoknál – szemben a unit-linked termékekkel, amelyeknél nincs előre garantált összeg, így a hozamtól függ, hogy mennyi lesz a nyugdíj – előre látható, hogy legalább mekkora összeghez jut majd az ügyfél a nyugdíjba vonuláskor. Ezt előre garantált hozamokkal biztosítják, ha pedig a garantáltnál jobban sikerül fialtatni az ügyfél pénzét, akkor a többlethozamból is részesedik az ügyfél.Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.