Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei és jövő évi magyar GDP-növekedési prognózisát őszi előrejelzésében.
Az IMF kedden nyilvánosságra hozott világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) jelentésében a magyar gazdaság idei növekedési mértékét 3 százalékra változtatta az áprilisban várt 2,7 százalékról, a jövő évi gazdaságnövekedési kilátást 2,3 százalékról 2,5 százalékra emelte. Tavaly 3,6 százalékkal nőtt a magyar GDP.
Az IMF mostani becslése szerint Magyarországon az idén 0,3 százalékos lesz az infláció, míg áprilisban még azzal számolt, hogy a fogyasztói árak nem változnak tavalyhoz képest. Jövőre 2,3 százalékos magyarországi inflációt vár az IMF mostani jelentésében, ugyanúgy, mint tavasszal. Tavaly 0,2 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.
A magyar folyó fizetési mérleg idei GDP-arányos többletét az áprilisi 4,8 százalékról 5 százalékra, a jövő évit 4,1 százalékról 4,3 százalékra változtatta kedden ismertetett jelentésében a szervezet. A tavalyi többlet a GDP 4 százaléka volt.
A valutaalap szerint az áprilisban vártnál jelentősebben mérséklődik a magyarországi munkanélküliség. A ráta a tavalyi 7,8 százalékról idén 7,3 százalékra, jövőre 7,0 százalékra csökken. Áprilisban az idei évre nagyobb, 7,6 százalékos, jövőre 7,4 százalékos munkanélküliséggel számolt az IMF.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Veszélyt jelent a német demokráciára az alkotmányvédelmi hivatal hároméves vizsgálódásai alapján a szélsőjobboldali AfD, a betiltása azonban közel sem biztos, és visszafelé is elsülhet. Kik az igazi és kik a papírnémetek a párt szerint?