Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Vitézy Dávid közösségi közlekedési miniszteri biztos, volt BKK-vezér szerint nincs szükség a MÁV és a Volán-társaságok összevonására, de létre kell hozni egy mindkét társaság fölött álló megrendelő szervezetet.
A nagy szervezetek integrációjának rendkívüli idő- és költségigényessége miatt nem tartja szükségesnek a MÁV és a Volán-társaságok szervezeti összeolvasztásának megvalósítását Vitézy Dávid, a közösségi közlekedési koncepciót kidolgozó miniszteri biztos, aki erről a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjújában beszélt.
A miniszteri biztos a lapnak elmondta, úgy látja, jelenleg az állami szereplők közpénzből egymással versenyző szolgáltatásokat tartanak fenn, ami nem hatékony. Úgy fogalmazott, "teljesen jogos az elvárás, hogy ezek a rendszerek működjenek együtt, mind a járatok kiosztását, mind a menetrendet, mind a jegyvásárlást tekintve", mint ahogyan ma Budapesten minden utasnak természetes, hogy ugyanazzal a bérlettel utazik a metrón, a buszon és a villamoson, és az is természetes, hogy egy helyen keresik ezek menetrendjeit, azok kiszolgálják az átszállókat is, csatlakozásokat biztosítanak.
A lapban Vitézy Dávid beszámolt arról is, hogy ezért a kormány asztalára helyezett döntés-előkészítő munkája a két nagy közlekedési rendszert megrendelőként közösen irányító szervezet létrehozását javasolja, amelynek célja az utasok számára egységes menetrend-, tarifa- és utastájékoztatási rendszer létrehozása.
Megkerülhetetlennek látszik az, hogy a nagy szolgáltatók feletti szinten kell létrehozni – akár a meglévő, de valós hatáskör nélküli háttérintézmények bázisán – egy megrendelő szervezetet, amely szakmailag kompetens, rálátása van a forgalomszervezési részletekre is, és amely felépíti a teljes tarifa, menetrendi és utastájékoztatási, jegyvásárlási közösséget a MÁV, a Volán és akár a helyi közlekedési rendszerek között – mondta a lapnak Vitézy Dávid.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.