Tízezren már biztosan mehetnek gyorsan mosógépet venni

Összesen tízezer pályázóhoz jutott el az elmúlt napokban a támogatói okirat, amely alapján a kedvezményes mosógépcsere akcióban lebonyolíthatják a vásárlásokat – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szombaton. A pályázók a dokumentum megküldéséről e-mailben kapnak értesítést, és a támogatói okirat kézhezvételétől számítva 60 napjuk van a vásárlásra – hívták fel a figyelmet.

  • MTI
Tízezren már biztosan mehetnek gyorsan mosógépet venni

A kedvezményes mosógépcsere akciót júliusban indította el az NFM az Otthon Melege Programban. A pályázaton magánszemélyek jelentkezhettek vissza nem térítendő támogatásra, amelyet energiatakarékos mosógépek vásárlásához kaphatnak. A nagy érdeklődés miatt a minisztérium az eredetileg tervezett 500 millió forintos keretet időközben 2 milliárd forintra emelte, így a korábbi tájékoztatás szerint gyakorlatilag mindenki támogatásban részesül, aki érvényes pályázatot nyújtott be.

Az NFM szerint az akció nemcsak a háztartások energiahatékonyságát javítja, hanem csökkenti a családok rezsiterheit is. A nyertes pályázók éves szinten akár 12 ezer forintot is megspórolhatnak a víz- és az áramszámlán a mosógépcserével.

A kedvezményes mosógépcserére benyújtott 44 ezer pályázat feldolgozását hamarosan befejezik – közölték.

A pályázók folyamatosan kapják kézhez elektronikus formában, a pályázati portálon keresztül az energiatakarékos mosógépek megvásárlásához szükséges támogatói okirataikat. Ezeket nem kell kinyomtatni, elég a pályázati azonosító és a pályázatban megadott, személyazonosításhoz szükséges adatok birtokában valamelyik regisztrált kereskedőhöz elmenni.

A támogatásban részesíthető pályázók listája folyamatosan bővül, döntési körönként megtalálható a mosógép-pályázati portálon.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.