Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A hivatalos adatok szerint töretlenül folytatódik a készpénzfelhalmozás a magyar gazdaságban, épp most döntöttünk újabb rekordot.
Eddig se volt kevés, és idén októberben még tovább emelkedett a forgalomban lévő készpénz mennyisége – írja a napi.hu a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mérlege alapján.
A legutóbbi adat szerint a készpénzállomány elérte a 4158 milliárd forintot. Ez a mennyiség folyamatosan növekszik, de igazán 2013 elején lódult meg. Ilyen volumenű emelkedésre, mint amit 2013 óta látunk, korábban nem volt példa Magyarországon. A jelenlegi állománnyal már a bruttó össztermékünk 14 százaléka van készpénzben, ami nagyon magas arány. A 2000-es évek elején a GDP 7 százaléka körül ingadozott a havi készpénzállomány mennyisége, ám az utóbbi pár évben már a 10 százalékos szint fölé ugrottunk.
Ezzel az aránnyal európai összehasonlításban az egyik legelső pozíciók egyikén vagyunk, egyes nyugat-európai országokban, például Svédországban, ez az arány 2 százalék körül van.
És a magas készpénzállománynak egyáltalán nem kell örülni, ennyi pénz jelenléte a nemzetgazdaságban rengeteg költséggel jár. Egy jegybanki tanulmány szerint éves szinten akár 100 milliárd forintot is megspórolhatnánk, ha kevesebb készpénz forogna.
A készpénz tartásának jelentős költségei vannak, rengeteg drága elemből áll a készpénz cirkuláltatásának folyamata. Először is, a készpénzt le kell gyártani, erre éves szinten több milliárdot költ a jegybank. A készpénzt ezek után ki kell szállítani a bankfiókokba, ez fordulóként akár 10 ezer forint is lehet (listaáron). A pénzintézetek soha nem tartanak több pénzt egy bankfiókban, mint amennyi szükséges, így a felesleget ismételten el kell szállíttatni a nap végén, ez újabb költség. Ezután a pénz bekerül a pénzfeldolgozóba, ott a pénz értékének fél, egy ezreléke a feldolgozás költsége (itt osztályozzák, szortírozzák, kötegelik, ellenőrzik, hogy nem hamis, vagy sérült-e).
Annak, hogy nálunk ilyen sok a készpénz, több oka van. A forgalomban lévő készpénz mennyiségének növekedése a gazdaság bővüléséhez is köthető – többet termelünk meg, a magasabb fogyasztáshoz pedig több pénz is kell. De ugyancsak fontos ok lehet a rejtett gazdaság nagyobb szerepe, tranzakciós illeték, ingyenes készpénzfelvétel, alacsony kamatkörnyezet, elektronikus fizetési módok kisebb preferálása, vagyis a magyarok még mindig imádnak készpénzezni.
Illetve sokan úgy látják, hogy jobban megéri nekik. A bankolás a különadók miatt megdrágult. Az MNB statisztikái szerint 2012 vége és 2015 közepe között félmillió magyarországi számlát szüntettek meg, főleg magánszemélyek forintszámláit.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.